Az Art Market Budapest állandó szekciója immár harmadszor az Art Photo Budapest. A galériákat és „további fotóművészeti projekteket” felvonultató részlegen a vásár egészéhez hasonlóan erős a nemzetközi jelenlét: többek között New Yorkból, Londonból, Berlinből, Varsóból, Aachenből, Windhoekből (Namíbia), Szentpétervárról, Isztambulból érkeztek galériák, művészek. Több kiállítótól is hallottuk, hogy még mindig nem ment át teljesen a köztudatba: ami itt látható, nagyrészt meg is vehető, ugyanis ez elsősorban vásár, és nem kiállítás. Ettől függetlenül bőven lehetett látni a standokon egyezkedő, tárgyaló beszélgetőpartnereket, akik tudják, hogy miről szólna ez az esemény.
Bojan Stojčić munkája a szarajevói Duplex100m2 galéria standján. Fotó: Duplex100m2 Facebook
A fotórészleg megszokott hazai szereplői közül kiemelendő a TOBE Gallery, amely idén mind a két csarnokban megjelent, persze a B épületben is fotókkal, vagy fotó alapú művekkel. Ebből is látszik, hogy a két csarnok egyre kevésbé különíthető el egymástól vegytisztán (fotográfia illetve képzőművészet), de erről még később. Az eddig a hazai közönség előtt talán kevésbé ismert Lajtai Péter egész falat – ha olyan helyen lenne, egész termet – betöltő képmátrixa előtt nem lehetett szó nélkül elmenni. Köszönhetően a méretnek, a szuggesztív ismétlődésnek, ami mégis mindegyik képkockán mást mutat, és a technikának. Digitális alapú fotómontázskról van szó, amely mögött meditatív-elemző gondolatok húzódnak a nyugalomról (Zentől Nyugatra, No.1, 2016), testről, tűzről, figyelemről (Ez a Föld a te Földed, No.1, Tűz, Trilógia, 2016).
TOBE Gallery, Lajtai Péter munkái. A szerző fotója
Fontos és színvonalas mezőnyt mutat a galéria D-csarnokban bemutatott válogatása is, ahol küldetésüknek megfelelően magyar (Robitz Anikó, Mészáros László) és ibero-amerikai (pl. Rocío Montoya, Amalia Pereira) fotográfusok munkái szerepeltek. A brazil Bruno Veiga több albumát elhozták, a Red Desertről az Artist Talk keretében külön beszélgetést is szerveztek. (A művész önálló kiállítása pedig nemrég nyílt meg.)
Az ART+ és az Inside Art gyűjtőnév alatt futó beszélgetések, bemutatók mindig fontos momentumai ennek a pár napnak, ugyanis nemzetközi színtéren jelentős szereplőket vonultat fel, akik az ideérkezett kiállítók közül kerülnek ki. Meghallgathattuk például a Magnum Photos International egyik vezetőjétől a világhírű ügynökség történetét, terveit, a díjnyertes sorozatát bemutató Gideon Mendelt, vagy megnézhettük a Braun András képzőművészre emlékező filmportrét.
Bruno Veiga munkája. Forrás: TOBE Facebook
De vissza a fotós kiállítókhoz! Az egyik legizgalmasabb standot kétség kívül a dél-afrikai SO (SONamibiaCollective) mutatta be, nemcsak a megjelenést (az alkotók nagy része a csodás textúrájú Hahnemühle Photorag művészpapírt használta), hanem a témákat (női szerepek, környezetszennyezés, rituálék) tekintve is. Az igencsak friss, 2016-os alapítású kollektíva nem galériaként aposztrofálja magát, elsősorban a közös munkáról szól, alkotásban és megvalósításban.
A brightoni Crane Kalman standján Karine Laval kísérletező, duplaexpós színorgiája csalogatta a tekintetet. A valószínűleg az üvegre közvetlenül kasírozott nyomatok intenzív koloritja Magyarósi Éva gravírozott üvegnyomatait juttatta eszünkbe.
Rögtön mellettük volt látható a nemzetközi élvonalban helytálló, sőt, abból nyugodtan ki is emelhető Koleszár Adél számos díjjal jutalmazott (többek között a Łódź-i fotófesztiválon is nagy sikerrel szereplő) sorozata, a New Routes of Faith. A nagyméretű, falra kasírozott csoportos portrét látva nemcsak fotográfusi tehetségét, hanem az emberi kapcsolatteremtési képességeit is megirigyeltük.
Gideon Mendel fotója a Submerged Portraits sorozatból.
Jeff and Tracey Waters, Staines-upon-Thames, Surrey, UK. February 2014
chromogenic print on Fuji Crystal Archive, 27 1/2” x 27 1/2 / 48” x 48” / 71” x 71”
70cm x 70cm, 122cm x 122cm / 180cm x 180cm, Ed: 3 + 1 AP
Az afrikai kortárs művészeket képviselő New York-i Axis egész standját Gideon Mendel munkáinak szentelte, azonban amerikai magabiztosságal leginkább nem tartózkodtak a standon.
A varsói CZUŁOSC Gallery legdominánsabb művésze a standon a galéria vezetője is egyben – de persze nem csak őt képviselte a galéria. Emlékezetesre sikerült a megjelenésük, hiszen Janek Zamoyski tengerről készített, egyedi keretbe foglalt sorozata az egész standot egyfajta hajószimulátor installációvá változtatta.
Különösen intenzív textúrájú, üvegnegatív hatású guminyomatokat mutatott be az Apteka Sztuki, amely szintén két standdal szerepelt (a két csarnokban), akárcsak a budapesti TOBE Gallery vagy a berlini White Concept.
Janek Zamoyski munkája. Fotó a Czulosc galéria jóvoltából
Több olyan galériát lehetett találni, amely jobbára vagy akár kizárólag fotóval szerepelt a B csarnokban. Elmondásuk szerint részben azért, mert reprezentatívabbnak, erősebbnek tartják az ottani közeget. Vagy úgy ítélik meg, a D leginkább a sajtófotó illetve egyéb alkalmazott vagy experimentális/kísérleti jellegű fotográfiák helyszíne, míg saját művészeik konceptualista-művész/alkotói fotográfiáit nem érzik „oda valónak”.
Bár a „galériás” részben szerepeltek, fotós szempontból (is) mindenképpen kiemelendő a szarajevói Duplex100m2, ahol a politikai (Bojan Stojcic: Fear has no borders) és gender (Marianne Marić: Femme Fontaine) témájú képek mellett a fotó-realisztikus akvarellek is nagyon izgalmas darabok voltak. Tőlük egyel arrébb pedig a Zorzini csendes, már-már meditatív fotográfiái előtt lehetett elidőzni a Velencei Biennálén szereplő Michele Bressantól és Alain Feliutól.
Marianne Marić: Femme Fontain, C-print, 2009. Fotó: Duplex100m2
Ahogyan tavaly Berlin, idén a lengyel művészet kapott kiemelt fókuszt az Art Marketen belül. A lengyel származású fotós, Chim, azaz David Seymour fotográfiáiból már kaphatott ízelítőt a magyar közönség egy bizonyos mexikói bőrönddel kapcsolatban. Jelen sorozata, A háború gyermekei azonban itthon először látható, és szintén egy szerencsés, de véletlenszerű rátalálás következtében kerültek Carole Naggar kurátor kezébe. Az Alma on Dobbin galéria jóvoltából bemutatott anyagot az UNICEF felkérésére készítette a háború árváiról, elsősorban Magyarországban és Lengyelországban. Bár felnőtt fejjel is megrázó végignézni a gyerekmunkásokról, az elárvult, zavarodott gyermekekről készült portrékat, a galéria segít értelmezni és a gyermekek számára is befogadhatóvá tenni az anyagot. A figyelmesebb látogató a D csarnokban is láthatott néhányat a sorozatból, a többit pedig a Deák17 Galériában lehet megtekinteni október 29-ig.
Végezetül, de nem utolsó sorban egy több szempontból is nehezen besorolható anyagot/kiállítást említenénk meg. A Kossuth Lajos utcai helyiségben a KÉK távozása óta búvópatak-szerűen jelennek meg projektek, kiállítások, de állandó (látható) stáb nem igazán állt mögötte. Nemrég kapott egy nevet, Budapest Projekt Galéria lett belőle, és egy újabb anyagot, mely a (How) I See You címet viseli.
Karine Laval munkái a Crane Kalman Gallery stabdján. A szerző fotója
A kiállítás alcímeként olvasható vállalás szerint megmutatja a Fiatal Magyar Fotóművészetet Budapesten. A kiállítók nagy része ismert és elismert, vagyis „díjazott” név, ahogyan azt a rövidre szabott sajtóanyag is harsogja óriási betűkkel a kiállítótérben. A sorozatok ismerősek: számos alkalommal láthattuk már a Magyar szabványt Fabricius Annától vagy a Hemző-díj kapcsán az Index nagyképen is szerepelt Mohai Balázs Együtt szép című szériáját. A kiállított munkák kvalitása persze nem kérdőjelezhető meg – bár keveredik itt is a művész-koncept fotó és a sajtófotó kategóriája akár egyetlen művész-sorozat pároson belül is. De az ok, hogy miért éppen ők, mi köti össze őket és hogyan, magyarán: a kurátori munka teljesen hiányzik az egész mögül, és a látogató tájékoztatása is.
A SONamibia Collective standja. A szerző fotója
Összességében az évente egyszer most már biztosan megjelenő Art Photo Budapest idején érdemes ezt a néhány napot szabaddá tenni, és akár vásárlói, akár csak befogadói szándékkal is beütemezni az életünkbe, mert évről évre egyre fontosabb szereplők érkeznek ide. Idén egyfajta hiánypótlást is jelentett az egyelőre nagy csendben készülődő Budapest Photo Festival-ig, illetve a magáról semmi sem hallató Fotóhónap, az EMoP idén esedékes magyar kiadása helyett.
Nyitókép: Bojan Stojcic munkája