Annette Messager, a 2005-ös velencei Biennále Arany Oroszlán-díjasa, a kortárs képzőművészet kiemelkedő alakja. Az utóbbi években Mexikótól Finnországon át Lengyelországig több világvárosban volt egyéni kiállítása, és most, ötévi szünet után, Fekete földrészek (Continents noirs) címmel ismét egy francia múzeum, a strasbourgi Musée d’Art Moderne et Contemporain mutatja be alkotásait.
A bejárat előtti tér egyik sarkában óriási méretű, felborzolt hajú fehér bábot tépáz a mesterségesen provokált szél: hajladozik, falnak ütközik, karjait dobálja, hadonászik, felegyenesedik, ellenáll, aláhull. Az ember folytonos küzdelmét megjelenítő, csak első olvasatban játékos mű nemcsak a kiállítás alaphangját adja meg, de Annette Messager pesszimizmustól átitatott egzisztencialista alkotói világának összegezéseként is felfoghatjuk. A kiállítást a művész utóbbi két évben készített mintegy húsz, részben először látható alkotása alkotja. „A játék a szabadság legszélesebb tere” – mondja Annette Messager, aki ezúttal nem plüssállatokkal, játékokkal benépesített gyerekvilágba, hanem egy nyugtalansággal, kétségekkel, félelmekkel várt képzeletbeli jövőbe vezeti el a látogatót.
A „Motion, émotion” egész temet elfoglaló installációja valóságos mesevilág, ahol a mennyezetről aláfüggő, könnyű anyagból készült tarka ruhadarabok, színes nylonzacskók, bábok, mesékből vett tárgyak a véletlen koreográfiájának vidáman táncát járják, de közben egymásnak is ütköznek a ventilátor által keltett fuvallatban. Itt még csak a nyugtalanság szelét érzékeljük, de továbbhaladva a drámai feszültség egyre nő. Az egyik falon fekete drótból és fonalból kiírt két szó , „chance” (szerencse, esély) és „désir” (vágy), a másik falon e szavakkal játszó borús tusrajzok. „Kezdetben író akartam lenni, de rájöttem, hogy nincs hozzá tehetségem, ám mivel a szó továbbra is érdekel, így most vizuálisan dolgozom vele” – így a művész. A két optimizmust ébresztő szó Messager gyászos megjelenítésében épp ellentétes szemléletet érzékeltet.
Az ugyancsak teljes termet elfoglaló Magyarázat nélkül (Sans légende) földön sorakozó koromfekete geometriai elemeivel és szétszóródott tárgyaival, melyek közt felfedezhetünk többek között gyerekcipőt, szemétlapátot, széket és kannát, azt a benyomást kelti, mintha egy bombatámadástól vagy vulkánkitöréstől sújtott városba érkeztünk volna. Csak a sötétségből és a romokból kiemelkedni igyekvő, megmenekülésre törekvő, Földet szimbolizáló vászonra festett térkép utal az élet folytatásának reményére. A kiállítás címadó alkotását, a Fekete kontinenseket (Continents noirs, 2010-2012) ahogy a művésztől megtudtuk, Gulliver utazásai inspirálták. Felfüggesztett fekete szigetekbe tömörült építészeti elemeket szintén a mennyezetről lelógó csupasz villanykörték világítanak meg. A fejünk fölött terpeszkedő fekete tömbök és a falakon megjelenő, ijesztő szörnyekké, állatokká formálódó árnyékuk hatására a fenyegetettség érzése keríti hatalmába a látogatót. Messager, ahogy elmondta, a „Fekete kontinensek” címet többféle indíttatásból választotta: utalás gyerekkorunk játék-földrészére, ahol a művész számára örökre megőrzendő szabadságban élhettünk, utalás a drámai eseményekkel teli Afrikára, és lázadó utalás Freudra, aki szerint „a nő egy fekete kontinens”.
A zárómű, a melankolikus hangulatot teremtő Kis fekete sorozat (La Petite Série noire, 2011) áttetsző fóliával letakart kisebb fekete tárgyaival, a szélzúgáshoz hasonló zajaival és a fóliának a tengerhullámzást idéző mozgásával némileg enyhíti pesszimizmusba fordult hangulatunkat. Ráadásul, kint süt a nap.