Barakonyi Szabolcs és Hecker Péter kiállítása sima ügy, nagyon rendben van. Adott egy semleges, banális, hurráoptimista és idiotikus kiállításcím, Minden rendben!, amitől a legnagyobb természetességgel, de ugyanabban a semleges, banális, hurráoptimista és idiotikus, bár sokszor rejtélyes szellemben tér el a kiállított anyag. A kiállítás egésze és minden műve egy-egy pompásan időzített bomba, ügyesen és perfekten elhelyezett akna. Minden akkor és úgy robban, amikor és ahogy kell.
Hecker Péter: Férfi hidegtállal kínál egy nőt a Balatonban, 2015.
akril, vászon 135×105 cm
A két alkotó tárgya a lehető legaktuálisabb és legbanálisabb, a mai magyar valóság. Barakonyi és Hecker más-más eszközökkel, de ugyanolyan rezzenéstelen arccal mutatja be és meg, amit lát. Barakonyi rejtélyesebben, Hecker ironikusabban, viccesebben, szubverzívebben. A képekről nem lehet úgy beszélni, hogy el ne mesélnénk, amit látunk, a festmények és fotók erőteljesen narratív munkák.
Hecker festményei a Magyar tejföl című 2013-as kiállításán elkezdett utat folytatják, a magyar nemzeti színek, szimbólumok és képek, napi történések a tárgyai. A sokszor (vagy mindig) talált képekből dolgozó festő azonban, bár halálosan komolyan veszi az anyagát, tárgyait és történéseit, mindig csinál valamit azokkal. Kicsit megbuherálja őket. A legtöbbször apró áthelyezéssel, változtatással, vagy képcímeivel rekontextualizálja képei tárgyát, abszurd, vicces, meghökkentő vagy perverz kontextusba helyezi azt, ezzel kisiklatva, elbizonytalanítva értelmét, értelmezhetőségét. Hecker minden festménye egy-egy faarccal előadott és végig nem mondott vicc, ironikus rövidzárlat. Kiválóan megkonstruált szerkezetei első pillantásra érthetőek, viccesek, csak kis idő múlva jövünk rá, hogy nem tudjuk, min nevetünk, nem tudjuk, mi értelmük, jelentésük van, és azt sem tudjuk, nevetnünk kell-e azon, amit látunk, nem pedig sírni, ahogy egyik korábbi festményén a rendőrök (Síró közalkalmazottak – Rendőrök (2013)).
Hecker Péter: Magukból kivetkőzött asszonyok szimpatikus fiatalokat vernek, 2015.
akril, vászon 145×90 cm
Hecker finom eszközökkel és elegánsan dolgozza ki narratíváit, képeiben a felszínen működő nevetés mögött van valami mélabú, pontosabban: ott kell lennie, mert ennek megérzését is ránk bízza. Mert amit látunk, vicces, groteszk és beteg, de csak ezt látjuk, csak ez van, nincs más, ez a lét-és világállapot ásít ránk, persze, röhögve, de ezzel kellene valamit kezdeni.
Barakonyi Szabolcs: Megemlékezés. 2014,
archív pigment nyomat (giclée) dibondon, ed. 1/5 + 2 AP 93×75 cm
Nem könnyű eldönteni Barakonyi Szabolcs fotóiról, hogy valóban megtörtént eseményeket, események nyomait látjuk, vagy megrendezettekét. Mindegyik fotó egy-egy igen rejtélyes narratíva, ahogy Heckernél, itt is mindig kisiklik valami, az értelem, a jelentés, és egyfajta rövidzárlat keletkezik. Látjuk, amit látunk, és jelen esetben még jobban: valóságosabban, reálisabban, mint Heckernél, mert fotókat látunk, de a képeken valami sosincs rendben. A katonák zászló helyett üres vásznat tartanak, egy férfi létrán üres táblát, és igaz, hogy nekünk háttal, tehát egy plakát, kép hátát látjuk, azaz itt elvben minden rendben, de az illúzió és a kép ereje erősebb, mint a tudat, még sincs rendben semmi, mert nem értjük, mit keres a létrán a férfi az üres táblával? Mint ahogy nem tudjuk, mit keres az éjszakában, a kastélyszerű építmény előtt egy csikósöltözetű férfi két ostorral, előtte a rejtélyes olaj-vagy vízfolttal? Miért és kicsoda festette rá a borjút a tehénre? Miért és kinek zenélnek a mezőn a rézfúvósok?
Barakonyi Szabolcs: Tűzszertartás. 2013,
archív pigment nyomat (giclée) dibondon, ed. 1/5 + 2 AP 110×89 cm
Barakonyi is rekontextualizál, ahogy Hecker, de más módon és más hatással. Hecker kis módosításaival, képcímeivel elbizonytalanít, ironizál, hol beteg, hol abszurd, hol vicces rövidzárlatokat teremt, illetve függeszt fel.
Barakonyi megfigyel, választ és kiemel, eredeti kontextusukból a semmibe helyezi át látványait, képeit, így fosztva meg őket értelmezhetőségüktől, és teremtve meg rejtélyességüket, abszurditásukat. A képek valószínűleg a riporteri munka termékei, egy-egy riport fel nem használt képe, mint pl. a táblát tartó férfi, politikus, aki önmagát kívánta így reklámozni. Valószínűleg a rézfúvósokról (Megemlékezés, 2015), az ostoros férfiról (Tűzszertartás (2015), vagy a Nyeregszemle (2015) c. kép alakjairól készült fotók is valami mostanság gombamód elszaporodott magyaros eseményen készültek. A képek eredete és keletkezési körülményei persze indifferensek, csak azt szerettem volna jelezni, hogy működésmódjukban picit különböznek Heckeréitől. Más a valósághoz való viszonyuk, bizonyos értelemben rejtélyesebbek, más értelemben pedig jóval kevésbé, mint Hecker narratívái, és értelmezhetőségük, működésük is kevésbé sokrétű, izgalmas vagy bonyolult.
Más-más eszközökkel, de Barakonyi és Hecker is ugyanazt mondják a kiállításukkal. Minden rendben van, de lehet, sőt, majdnem biztos, hogy ez a minden: abszurd, értelmezhetetlen, vicces, ízléstelen, perverz, hervasztó, elkeserítően ostoba, kilátástalan, magyar.
Erre varrjunk gombot. Kokár-és/vagy petárdát.
Barakonyi Szabolcs – Hecker Péter
Minden Rendben!
Deák Erika Galéria
2015. 05. 26 – 06. 27.