Amikor Németországban a választások után megszületik egy koalíciós megállapodás, a fő figyelmet rendszerint a gazdasági és szociális kérdések, illetve, az ország nemzetközi súlyára tekintettel, a külpolitika alakítása kapják, és ezt tükrözik a megállapodás egyes fejezetei közötti arányok is. Nincs ez másképp a Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek és a Szabaddemokrata Párt (FDP) napokban megszületett koalíciós szerződése esetében sem, ami megnyitja az utat az új kormány felállítása előtt. Ez a dokumentum 177 oldalas, ebből 7 foglalkozik közvetlenül a kultúrával – miközben természetesen az egyéb területeken született megállapodások egy része is közvetlenül vagy közvetve a kulturális ágazatot is érinti. Persze az ilyen arányokból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, ennél sokkal fontosabb például az – még ha nagyobbrészt inkább csak szimbolikus jelentősége van –, hogy a három párt megegyezett: a kultúra erősítését és sokszínűségének támogatását állami célkitűzésként az Alaptörvényben is rögzíteni kívánják. Ehhez egyébként ellenzéki szavazatokra is szükségük lesz, tekintve, hogy az Alaptörvény Németországban is csak kétharmaddal módosítható. Az Alaptörvény ilyen kiegészítését a kulturális szakmai szervezetek ernyőszervezete, a Német Kulturális Tanács már hosszú évek óta követeli.
A szerződés, számos, az általánosság szintjén mozgó, tartalommal a későbbiekben megtöltendő megállapítás – pl. a diszkriminációmentes kultúr- és médiapolitika, az erős és sokszínű kulturális szcéna és kreatív ipar szükségességének hangsúlyozása – mellett felkarol jó néhány, a szakmai szervezetek által már régóta favorizált témát, így a kreatív iparban dolgozók szociális biztonságának javítását, a kulturális területen – is – továbbra is érvényesülő „gender pay gap” és általában a nőkkel szembeni diszkrimináció minden formájának megszüntetését. A megállapodás támogatja azoknak az intézkedéseknek, pl. a kulturális szféra szereplői kiegészítő jövedelemszerzési lehetőségeinek a fenntartását, melyeket a pandémia által az érintett szereplőknek okozott veszteségek kompenzálását, ill. enyhítését szolgálják. Szerepel a dokumentumban az önálló, szabadúszó alkotók számára fizetett honoráriumok ajánlott minimális összegének meghatározása is. A nemzeti kulturális alapoknak fokozottan kell szolgálniuk az innovációt, ezen belül a digitális innovációt is. A kulturális területen is fokozottan érvényesíteni kell a fenntarthatóság követelményét („green culture”) és létre kell hozni a témát gondozó, napirenden tartó platformot. A koalíciós szerződés kulturális fejezetéről született első elemzések a tartalom mellett a stílus, a szóhasználat elemzésére is kitérnek és ebből azt a következtetést vonják le, hogy a három párt a „magas” kultúra mellett a tömegkultúrát is egyenrangú fontosságú területként kívánja kezelni, nem letudva a témát néhány, nemzetközileg is figyelmet kelteni tudó presztízsprojekttel.
Kitér a szerződés az utóbbi évek néhány, nagy vitákat generált és megnyugtatóan az esetek többségében máig le nem zárt, kulturális vonatkozású ügyére is. A vészkorszakkal összefüggő restitúciós ügyekben kizárja az igények elévülését, a gyarmati kontextusú restitúcióval összefüggésben pedig az ilyen restitúciós igényekkel fellépőkkel egyenrangú félként folytatott tárgyalásokat, és a gyarmati múlt független,tudományos igényű tanulmányok segítségével történő feldolgozását szorgalmazza. Hangsúlyozza annak szükségességét is, hogy a többek között kiérleletlen koncepciója és meggondolatlanul elfogadott adományok miatt bírált berlini Humboldt Forum a demokratikus, világra nyitott véleménycsere helyszíne legyen.
Ami az új kormány hivatalba lépése után sem változik: Németországnak továbbra sem lesz kulturális minisztériuma, amit több szervezet, így a Képzőművészek Szövetsége (BBK) csalódottan vett tudomásul. (Németországban a kulturális kérdések alapvetően tartományi hatáskörbe tartoznak.) A kormány kulturális és médiapolitikáját továbbra is a kancellári hivatalból irányítják. Változás lesz viszont a kulturális államminiszter személyében, tekintve, hogy ez a poszt eddig a CDU-é volt, a kereszténydemokrata párt viszont nem tagja az új kormánykoalíciónak. A CDU-s Monika Grütters 8 éven keresztül töltötte be ezt a funkciót. Tevékenységének mérlege ellentmondásos, de megítélésén az elmúlt két évben sokat javított, hogy a pandémia okozta nehéz helyzetben nem engedte háttérbe szorítani a kulturális területet; a kulturális intézményeknek és az alkotóknak nyújtott támogatások nemzetközi összehasonlításban is példaértékűek voltak. Sokáig úgy nézett ki, hogy ezt a pozíciót az új koalíció legerősebb pártja, az SPD magának tudja megszerezni; nekik Hamburg kulturális szenátora, Carsten Brosda lett volna a jelöltjük, aki már akkor együtt dolgozott a 2018-ig Hamburg főpolgármesteri posztját betöltő leendő kancellárral, Olaf Scholz-cal.
A három párt közötti osztozkodás végső fázisában azonban a reszortot a Zöldek kapták, akik népszerű veterán politikusukat, Claudia Rothot, a Bundestag eddigi alelnökét jelölték. Roth ugyan nem dolgozott korábban kultúrpolitikai területen, de az mégsem idegen a számára. Az egyetemen színháztudományi tanulmányokat folytatott, évekig a Ton Steine Scherben nevű rockegyüttes menedzsere volt, több színházban dolgozott dramaturgként is. Két részletben több, mint egy évtizedig pártjának társelnöke, kilenc évig Európa-parlamenti képviselő is volt. Politikusként a nők jogai, a homoszexuálisokkal szembeni diszkrimináció, a gyűlöletbeszéd elleni fellépés álltak tevékenységének középpontjában. Jelölését úgy kommentálta, hogy benne „mindig két szív dobogott: a művészet és a kultúra iránti rajongás és a szenvedélyes elkötelezettség a demokrácia mellett. Ez két olyan terület, ami elválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz, mivel a demokráciának művészet és kultúra nélkül hiányzik a hangja. Ez a két szív a kultúráért és a médiáért felelős államminiszter funkciójában egy nagy szerelemben egyesül”. Hangsúlyozta azt is, hogy „a kultúra szerepe nem az, hogy a hab legyen a tortán a jó időkben, hanem az a gitt, ami összetartja a társadalmat; nem luxuscikk, hanem létfontosságú az emberi léthez, olyan forrás, amiből a demokrácia táplálkozik”.
A nyitókép forrása: Bild.de
