Ezúttal csoportos tárlatokkal indítunk:
Impozáns helyen, a genovai Dózse-palotában nyílt meg a „Le latitudini dell’arte” elnevezésű 2. kortárs művészeti biennálé. A rendezvény a kortárs olasz alkotók műveit állítja szembe egy másik európai ország művészeinek alkotásaival. A vendég első alkalommal Finnország volt; a második kiadás vendége most Magyarország, ami 35 hazai művésznek ad lehetőséget – ugyanennyi helyi művésszel közösen – az olaszországi bemutatkozásra. A rendezvény szervezői az Art Commission nevű olasz művészeti szervezet, illetve magyar részről a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége; a kurátori feladatokat a két szervezet elnökei, Virginia Monteverde, illetve Simonffy Márta látták el. Az augusztus 17-ig látogatható biennálé szándéka a magyar kurátor szavai szerint, hogy a műveken keresztül bemutassa az autonóm művészetre jellemző szellemi folyamatokat, feltárja a közös pontokat, gondolkodásmódokat, bizonyítva a művészet erejét, megjelenítő képességét és egyetemességét. (A kiállító művészek listáját lásd a rendezvény honlapján.)
Hegedűs 2 László: 4SZER10, 2013, digitális print, 200 x 500 cm. A művész jóvoltából
Váli Dezső: Riviéra, műterem – A/2012/41, 2012, olaj, farost, 90 x 90 cm. A művész jóvoltából
Pozsony egyik legszebb épületében, a Városi Képtár kiállítóhelyéül szolgáló Mirbach Palotában a képtár és a Pozsonyi Magyar Intézet együttműködésében, Dárdai Zsuzsa kurátori közreműködésével valósult meg a kortárs magyar geometrikus absztrakt művészet augusztus 23-ig látható reprezentatív tárlata. A 14 kiállító művész között – listájukat lásd a Képtár honlapján – festők mellett szobrászok és üvegművészek is szerepelnek.
Botos Péter: Osztott korong, üveg, 16 x 36 x 10 cm. A művész jóvoltából
Igen izgalmas kiállítás látható augusztus 20-ig a lengyelországi Białystokban, a Galeria Arsenal-ban. A tárlat kiindulópontja az eszperantó nyelv atyja, Ludwik Zamenhof koncepciója egy olyan semleges kommunikációs platformról, ami segít az etnikai és kulturális megosztottság felszámolásában. A kiállító 11 művész és művészcsoport Zamenhof koncepcióját mai kontextusban vizsgálja és igyekszik választ adni arra, mi élteti a vágyat az univerzális kommunikáció iránt és miért születnek meg a legkülönbözőbb mesterséges kommunikációs eszközök. A házigazda lengyelek mellett a magyarok csoportja a legnépesebb a kiállító művészek között, Agata Chinowska kurátor meghívotti listáján ugyanis a Kis Varsó, a Société Réaliste, Gróf Ferenc, valamint a Kaszás Tamás és Loránt Anikó alkotta Ex-artists’ collective is szerepel.
Société Réaliste: New Alphabetical Order – Euro, 2014.02.04, 2014, zománcozott lap, 80 x 60 cm. Forrás: galeria-arsenal.pl
Ex-artists’ collective (Loránt Anikó / Kaszás Tamás): A remény menedéke (Eszperantó osztályterem), 2004, vegyes technika, installáció. Forrás: galeria-arsenal.pl
Még mindig Lengyelország, de ezúttal már a főváros, ahol – stílszerűen – a Kis Varsó kapott meghívást egy XVII. századi palotában, a Królikarniában, azaz a Nyulak Házában rendezett időszaki kiállításra. Az épület ma a Nemzeti Múzeumhoz tartozó Xawery Dunikowski Szobrászati Múzeumnak ad otthont és ezt a profilját tükrözik az időszaki tárlatok is. Az október 11-ig nyitva tartó kiállítás olyan kortárs alkotásokat mutat be, amikből kiderül, hogyan hat az egykori „szocreál” köztéri szobrászat a fiatalabb nemzedékekre, ma is az egykori propagandaeszközöket látják-e az akkori alkotásokban és mennyire mások ma a köztéri szobrokkal kapcsolatos elvárások a fél évszázaddal ezelőttiekhez képest.
Kis Varsó: Márvány utca, 2000, szilikongumi relief, 500 x 800 cm, a Kisterem jóvoltából
Lássunk ezek után három egyéni tárlatot:
A Bencze Péter nevével fémjelzett és Budapesten már ismert EverybodyNeeds Art Bécsben épít ki újabb bástyát a kortárs magyar művészek számára. A belvárosban néhány hónap múlva bárként megnyíló helyiséget ideglenesen az ENA veheti birtokba. Ebben a sajátos környezetben, az ENA Viewing Area-ban látható augusztus 5-ig a Csató József elmúlt két évben készült műveiből válogatott tárlat. A tematikájában szerteágazó anyag közös nevezője az egyedi színhasználat, valamint az absztrakt és figuratív festészeti módok sajátos szintézise. A nagyméretű alkotásokat felvonultató kiállításon Csató egyedi képvilágának jellegzetes figurái rendszerint a művész friss munkáinak egyik fő motívumával, a füsttel kerülnek valamilyen kapcsolatba a vásznakon.
Csató József: Családi kép No.2 / 2014 / olaj,vászon / 100×140 cm. Varga Petra, a kiállítás asszisztens kurátora jóvoltából
Türingiában, a Jénai Művészeti Gyűjteményben augusztus 8-ig látható a Bécsben élő Ben G. Fodor (Fodor Gyula) kiállítása, az Incipit vita nova (Új élet kezdődik). A korábban már Bécsben, Oxfordban és Los Angelesben is bemutatott alkotásokat a művésznek az elmúlt években különböző európai országokban tett utazásai inspirálták; a fotók, makettek és rajzok a politikai eszméknek az építészetben való tükröződését vizsgálják; azt mutatják be, milyen nyomot hagynak az épületeken, emlékműveken az utopisztikus vagy totalitárius eszmék.
Ben G. Fodor: Koporsó, 2005, barit papír, dibond. Forrás: jena.de
A tartui Tampere-házban július 30 – augusztus 23. között tekinthető meg Kántor Ágnes Ultra című tárlata, ami a Tallinni Magyar Intézet szervezésében létrejött kiállítás-sorozat utolsó állomása. Az anyag korábban Kuressaareban, majd Tallinnban volt látható. A 2010-2014 között készült festmények az identitás kollektív és szubjektív lehetőségeit járják körül, olyan folyamatokra reflektálva, mint a környezetünkhöz történő alkalmazkodás, az asszimiláció, vagy az elszigetelődés. A kiállítás anyagának törzsét a Wearable Identity című sorozat adja, amely 2011-ben készült Szlovéniában, a Maribor Európa Kulturális Fővárosa 2012 Projekt keretein belül. A sorozat darabjai festmény ruhák, viselhető festmények, melyek egyetlen személy hétköznapi reflexióin keresztül próbálnak választ találni arra a kérdésre, hol húzódik a határ intimitás és nyilvánosság között, illetve hogyan módosulnak a tartalmak azáltal, hogy nyilvánosságra hozzuk őket.
Kántor Ágnes: Ordo coexistendi – Nem emlékszem, mit álmodtam, 2011, akril, vászon, 4 db, együttes mérete cca. 150 x 200 cm, a művész jóvoltából
Végül egy ízelítő a következő hetek kínálatából:
Mátyási Péter „Play-ground” című kiállítása augusztus 3-28. között lesz látható Prága V. kerületének kiállítóhelyén, a Small Gallery-ben. Prága V. kerülete és Budapest 11. kerülete testvérvárosok, galériáikban kölcsönösen helyet biztosítanak egymás művészeinek. Mátyási Péter 2014-ben elnyerte a 11. kerület Újbuda-Mecénás alkotói ösztöndíját és idén egyéni kiállításra hívták Prágába. A tárlaton új, fóliás munkái éppúgy láthatóak lesznek, mind korábbi akrilfestményei.
Mátyási Péter: Cím nélkül 00281 Hegyesd, 2015, radírozott fólia, pasztell, grafit, rámára feszítve, 45×50 cm, a Molnár Ani Galéria jóvoltából