Valamikor, örökkévalóságokkal ezelőtt, nagyjából az 1950-es évek végétől az 1980-as évek közepéig volt egy New York, a világ közepe, a legendák városa, a művészetek Mekkája, ahol otthonra és megbecsülésre találtak azok a mutánsok, akiket kivetett szülőhazájuk. Ez a New York szabad, nyílt, kíváncsi, érdeklődő, szabad, bátor város volt, pezsgett a kreatív energiáktól.
Mellette a világ többi nagyvárosa nyomorúságos, ganajszagú, gonosz
vénemberek lakta, jövőtlen falunak tűnt. Ebbe a New Yorkba vezettek az
összes utak, a világ minden országából tíz- és százezrével tódultak ide
a csillogó szemű jövőemberek. Ebben a New Yorkban még lehetett párszáz
dollárért lakást találni, fillérekért megélni, nonstop buli folyt, s
aki akarta, nagy valószínűséggel megvalósíthatta itt élettervét.
Megszámlálhatatlan galéria, független színház és kulturális intézmény, klub, laza bár és egyéb találkozóhely működött a városban, amelyekben könnyű volt munkát és lelki rokonokat találni. New York királya, Andy Warhol Factory-ja mellett számos szellemi központja volt a városnak, köztük néhány évig a Budapestről az úgynevezett „szakma” és az azzal összefonódott politika által kiszorított művészek alapította Squat Színház is, a Chelsea Hotel mellett, a West 23. utcában. Új művészeti irányzatok, trendek, magatartásformák, ideák indultak világhódító útjukra ezekből az energiaközpontokból. Itt született a punk mozgalom, s annak halála után itt kezdődött a disco korszak is.
A cikk folytatása itt olvasható.