A számítógép előtt ülve, egy képszerkesztő program segítségével csupán néhány gombnyomás szükséges ahhoz, hogy ide-oda pakoljuk a layereket, azaz a rétegeket egy adott képen. Duliskovich Bazil legújabb üvegfestményei is rétegekből épülnek fel, de ennél trükkösebb és bonyolultabb módon.
A rétegekből való képépítés Duliskovich sajátos módszere. Először általában felvisz egy réteget a vászonra, amelyre épül majd a többi, néha teljesen elfedve a kiindulási pontot. Így jár el vásznak esetében. Itt azonban már maga a hordozófelület is két rétegből áll össze, hiszen két, egymástól konzolok segítségével 1 mm-re eltartott üveglap adja a kiindulási alapot. Akik hozzám hasonlóan immár több mint tíz éve kísérik figyelemmel a művész pályáját, nem lepődnek meg túlságosan a szokatlan hordozón, hiszen festett már fára, könyvre, gipszre, feszítetlen vagy lebegő vásznakra. A kísérletezés, a folyamatos megújulás mindig is meghatározó eleme volt munkáinak.
A kiállítás címe (Vice versa) a festmények fordított helyzetben való megfestésére utal. Duliskovich mindkét – az installálás során egy képpé összeálló – üveglapnak a hátuljára festett, vagyis „visszafele”, tükrözve kellett dolgoznia. Az üveglapok vastagsága, illetve a köztük lévő kis távolság térbeliséget kölcsönöz a munkáknak. Ami még különleges a művek születésénél, a rétegek megfestésének sorrendje, hiszen a legfelső, legutolsó réteggel kellett kezdenie (azaz megint fordított helyzetben!), hogy ahhoz tudja igazítani a kompozíció többi rétegét és elemét.
Az egyes munkáknak nincsen címe – ez egyébként jellemző Duliskovichra – nem korlátozza a néző fantáziáját a címadással, ezáltal játékra, szabad asszociációk előhívására buzdít minket. Ugyanis valószínűleg mindenkinek mást juttathat eszébe egy óriási kakast sétáltató bácsi, a leskelődő nyuszik a domboldalon, vagy Verrocchio csónakon utazó híres Colleoni lovasszobra. Nem idegen Duliskovichtól művészettörténeti mintaképek ilyenfajta kisajátítása, korábbi sorozataiban is tetten érhető ez a gesztus. Jelen tárlaton rögtön négy „szoboridézetet” fedezhetünk fel, amely lehet a tiszteletadás attitűdje a „nagyok” előtt, vagy inkább abszurd szituációkba való helyezésükkel a művészettörténet kanonizációs módszereinek kifigurázása.
A kiállított tizenhét festmény, előző két tárlatához képest, visszakanyarodásnak tűnik az elmúlt tíz év munkái felé. Nem visszalépésre gondolok, inkább egyfajta összegzésre, egy évtized tanulságainak újraértelmezésére. Ebben a „visszatekintésben” felfedezhetőek a művész pályája során újra és újra felbukkanó motívumok, kompozíciós megoldások: a lovasszobor, a vulkán, a nyírfák, az ipari jellegű épület, az egyemberes helyzetek, az ikonszerű alakok, a szláv gyökerek megidézése feliratokkal, tárgyakkal. A festésmód most is virtuóz, hiba nélküli, a jelenetek, helyzetek a művészre jellemzően álomszerűek, időtlenséget árasztóak.
Sajnálatos a tárlat rövid nyitva tartása, aki teheti, látogasson még el az A38-ra, ahol október 12-ig, általában du. 5-ig várják az érdeklődőket, de telefonos bejelentkezéssel talán még sötétedés után is megnézhetőek a képek.
A38
2011. 10. 4. – 2011. 10. 12.