Sok képzőművésznek van jól felismerhető kézjegye, vagy mert az állandóságot kedvelő piacra dolgozik vagy mert valamilyen téma monomániában szenvedő megszállottja. Ismeretlenül nehéz eldönteni, hogy melyik indíttatásból, de Barabás Márton is a határozott kézjeggyel rendelkező művészek táborába tartozik.

Munkáit lehetetlen eltéveszteni, a csoportos kiállításokon már a terem túlsó sarkából is ki lehet őket szúrni. A zongorák miatt. Barabás ugyanis a zongorák megszállottja, olajképein íves állványra feszített billentyűzetek hintáznak (nemegyszer éppen a zongorák felhajtható fedelére festve), keze alatt a szétszedett billentyű-kalapácsok dekoratív fali plasztikákká alakulnak át, a klaviatúrák pedig guruló karika-szobrokká. Barabás a míves zeneszerszámok mellett az asztalosmunkákért is lelkesedik, ez magyarázza a rengeteg, ízekre bontott hangszert és a tekeredő, hasábalakúra csiszolt faágakat. Az Aulich Art Galéria kiállításán bőséges merítést kapunk az ötvenes évei derekán járó művész újabb munkáiból. Vannak a színes és jókedvű fél-absztrakt festmények, amelyeknek állandó szereplői – a hintázó billentyűzetek mellett – a három dimenziós geometrikus formák: a körcikkely, a háromszög-vonalzó és a spirálvonal. Barabás képi világa a szürrealizmus klasszikus mestereinek térben lebegő, szellős és vidám absztrakt festményeit idézi. De a nagy szabású kiállításon szerepelnek a sokkal szigorúbb és ridegebb plasztikák is, a kalapácsokból épített többszögű mintázatok és gerincoszlop-szerű csigavonalak. Sőt, láthatunk még girbegurba faágakkal összeforrasztott régi teniszütőpárt, egy hordóégetést dokumentáló fényképsorozatot, egy zongoralábból épített totemoszlopot és Kurtág György egyoktávos minizongoráját is. Barabás művészi birodalma egyszerre harsány és míves. A képek kedvesnek és egyszerűnek tűnnek, de a látogató végül képtelen eldönteni, hogy a végtelen mennyiségű hangszertöredék a világot leíró nagy szimbólumra utal vagy csak egy elhibázott fiatalkori pályaválasztásra.

Aulich Art Galéria
2008. szeptember 1.–2008. október 2.