A 16. századi Németalföld rajzművészete tanulmányozható a Szépművészeti Múzeum grafikai kabinetjében megnyílt kiállításon. A Pieter Bruegel kora címet viselő tárlat 117 rajzának jelentős része a budapesti intézmény saját kollekciójából került bemutatásra, csak néhány lap érkezett a bécsi Albertina és a berlini Staatliche Museen gyűjteményéből.
A Gerszi Teréz által rendezett kiállításon topográfiai és kronológiai szempontok alapján csoportosított rajzok szemléltetik azokat a jelentős változásokat,a melyek a század németalföldi művészetében végbementek. Mialatt Itáliában már a reneszánsz eszméje hódított, addig az északi mesterek munkáit még a késő gótika határozta meg. Változást a művészek itáliai tanulmányútja hozott (Jan Gossaert 1509-es utazása indította el a folyamatot), ahol megismerkedtek az antik művészet alkotásaival, a reneszánsz és a manierizmus törekvésivel. A bemutatott rajzok számot adnak arról az útkeresésről, ahogy a művészek megpróbálták szintetizálni a tradicionális németalföldi felfogásra jellemző naturalisztikus, aprólékosan részletező ábrázolásmódot az itáliai művészet idealizált szépségeszményével, perspektivikusan szerkesztett egységes térfelfogásával. A 16. század fordulópontot jelentett Németalföld művészetében: véglegesen lezárult a középkor és egy új korszak vette kezdetét, mely a következő század alkotásaiban teljesedett ki.
Különböző témájú és funkciójú rajzok szerepelnek a kiállításon. Többek közt vannak metszetekhez készült előrajzok, utazás során született tájábrázolások és gondosan kidolgozott, úgynevezett „modellók”, melyek a megrendelő számára kis méretben mutatták be az elképzelt kompozíciót. Ezek egyike Barend van Orley faliszőnyeg terve, A vad szétosztása (1528-1530), melyet később az elképzelt szőnyeg méretével megegyező kartonra nagyították fel, ez alapján dolgoztak a szőnyegszövők. A rajz van Orley Miksa császár vadászata faliszőnyeg-sorozatának novemberét ábrázoló lapja (a faliszőnyeg ma a Louvre gyűjteményében található). A 12 hónap vadászeseményeit feldolgozó rajzokból jelenleg csak hat ismert. A szőnyegeket a 15. és 16. század egyik legjelentősebb falikárpit központjában, Brüsszelben szőtték 1531 és 1533 között. A rajz azért érdemel különös figyelmet, mert a művész eltért a korszak kárpitjait jellemző síkszerű, zsúfolt, túldíszített felfogástól. Annak ellenére, hogy sok figurát szerepeltet, a kompozíció átlátható, a különböző csoportok tevékenysége világosan elkülöníthető. Ez nagyrészt az itáliai művészektől eltanult térkostrukciónak köszönhető. A reneszánsz hatása egyértelműen tetten érhető van Orley munkájában, aki alapvetően alakította át a flamand faliszőnyeg művészetet.
A tárlaton szereplő bibliai és mitológiai témák mellett erős hangsúlyt kapott a tájábrázolás. Ez egyrészt a budapesti gyűjtemény szerkezetéből következik, mivel a nemzetközi mércével közepesnek számító rajzkollekcióban kiemelkedő minőségű 16. századi tájrajzok találhatók. Másrészt, azt a kurátori szándékot jelzi, mely az id. Pieter Bruegel (1526/30 k.-1569) által kialakított tájfelfogás jelentőségére hívja fel a figyelmet. Bruegel a fantázia szülte helyszínek helyett a valóságot ábrázolta. A geometrikus formák alapján szerkesztett tájképein a térsíkok szervesen kapcsolódnak egymáshoz, miközben a kompozíciót alárendeli a természetben meglévő törvényszerűségnek. Tájfelfogását az őt közvetlenül követő nemzedék nem hasznosította, csak az 1590-es években kezdet foglalkozni néhány művész a tájábrázolás problémájával. Ők Bruegel elképzelését vették alapul a különböző tájtípusok (erdei, téli, folyóparti stb.) kialakításakor. A tárlaton szereplő jó néhány lapon megfigyelhető hatása, például Jacob I. Savery (Téli táj), vagy Jan I. Brueghel (Táj Tóbiással és az angyallal; Téli táj utazókkal) munkáin. Paulus van Vianen salzburgi vázlatkönyvéből való rajzok (Folyóparti táj tutajokkal; Erdőrészlet, kilátás hegyi tájra) 1601 és 1603 között készültek és a korszak kiemelkedő rajzainak tekinthetők. Kompozíciói már pontosan mutatják a tájábrázolásnak azt az irányát, mely a 17. századi holland tájfestészetben érte el csúcspontját. Pieter Bruegel erőteljes hatása egészen az 1630-as évekig követhető nyomon.
A kiállítás erénye közé tartozik, hogy külön egységben mutatja be az Itáliában végleg letelepedett, Münchenbe és más német városokba emigrált és II. Rudolf császár prágai udvarában működött németalföldi mesterek néhány munkáját. Ezzel ráirányítja a figyelmet a flamand művészet külföldön kifejtett hatására.