Az utópia a prófétikus avantgárd nagy álma volt, egy kis jövőkémlelő komolyság, egy cseppnyi tudományosság a nagy polgárpukkasztó blöffművészeti szertelenségben. Igaz, szinte semmi nem valósult meg belőle, hacsak a lakótelepeket és az elemes bútorokat nem számítjuk.De ez kicsit kevésnek tűnik a társadalmi világmegváltáshoz képest. A progresszív művészeti szcéna, vagyis az avantgárd élmezőny mindenkori örököse a hatvanas évek óta napirenden tartja ennek az őskudarcnak a feldolgozását. Bár a posztmodern kiröhögte az álmodozókat, a neokonceptuális alkotók újra visszacsempészték a képzőművészeti közbeszédbe az Utópiát. Fintorogva és gúnyolódva, de egy jó adag nosztalgiával körítve. Ebből a cinikus utópianosztalgiából kínál a Fővárosi Képtárban megrendezett UtopiaTransfer egy ízes holland válogatást. Az alaphangot a Bik Van der Pol néven dolgozó rotterdami művészpáros adta meg, magasban fellógatott neonfeliratukkal, amin Gauguin híres mondása villog: „A művészet vagy plágium vagy forradalom”. Ez esetben a forradalmi avantgárd és az utópiák játsszák a pozitív hőst, de az irritáló, olvashatatlan villózás elbizonytalanít. Odakerül egy nagyon is hangsúlyos idézőjel. Akárcsak Krijn de Koning esetében, aki építészeti állványokból emelt egy platformot négy emeletnyi magasságban, Kiscell romtemplomának egykori szentélyében. A létrán felkapaszkodó látogató egy zöldre mázolt furnér házdobozban találja magát, aminek üres, lelketlen szobáit körbe lehet járni, majd ki lehet nézni az ablakain a fekete csöndbe burkolózott barokk terekbe. Körülbelül egy magasságban lehetünk a valamikori oltár csúcsával – egy értelmetlenül összezavart, értelmetlenül magasra helyezett utópiaházban. De Koning sokat tervezett és sokat dolgozott azon, hogy kellő közegben éljük át a modernitás nagy utópia-kudarcát. Akárcsak az Atelier Van Lieshout néven futó művésztársaság tagjai, akik egy rémisztő disztópia megtervezésével töltik az idejüket. A Rabszolgatelep címre hallgató tudományos projektben az önfenntartó bio-életvitelt ötvözték a multinacionális nagyvállalatok és a koncentrációs táborok működési mechanizmusával. A nagyszabású tervsorozatból két épületmakett szerepel a budapesti kiállításon, az oktatásról gondoskodó csillag alakú egyetem és a futurisztikus rabszolgaváros közepén magasodó organikus liánokkal körbefont bábeli torony, a Pláza. Több filmre elegendő sci-fi alapanyag – de karikatúrának kicsit sok! Mi okból dolgoz ki valaki ilyen elképesztő tudományos alapossággal egy negatív utópiát? Erre nincs jobb indok, mint az avantgárd utáni nosztalgia. Hasonló kérdés merül fel a francia-magyar alkotópáros, a Société Réaliste estében is, akik elképesztő részletességgel és kreativitással működtetik „politikai trendügynökségüket”, a Transitioners-t, amely most a legújabb kollekcióját dobta „piacra”. A Société Réaliste a divatkreáló cégek mintájára készít fiktív dizájnkalauzt a politikai mozgalmak számára – jelenlegi ihletőforrásuk, a 19. század eleji utópista gondolkodók öröksége. A néző nem tudja eldönteni, hogy érdemes-e valóban végigtanulmányozni a bonyolult táblázatokkal és szimbólumokkal teli bemutató-pannójukat. Míves geg vagy precíz allegória? Ez az egész tárlat – no meg a mai képzőművészeti utópiák – nagy kérdése.
BTM Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum
2008. március 5.–2008. április 6.