Picasso, Matisse és Modigliani műalkotásai, majd a Jacques Chirac Múzeum drágakövekkel kirakott sólyma után most ókori szobrokkal rövidítették meg a franciákat, akik – úgy tűnik – külföldön sem szabadulnak az enyveskezűek hadjáratától.
Minden évben a Francia Nemzeti Akadémia vendégül lát húsz művészt, írót és zenészt, hogy részt vegyenek a történelmi Medici Villában megrendezésre kerülő programsorozaton. A szemet gyönyörködtető épület, mely mintegy két évszázada ad otthont az akadémiának, az utóbbi időben hívatlan vendégekkel is kénytelen volt számolni: a tolvajokkal. Három különböző alkalommal betolakodók settenkedtek be a villa területére az éjszaka leple alatt, és több értékes műalkotást – köztük számos reneszánsz kori szobrot – is elemeltek a kastélykertből.
A francia sajtóügynökség értesülései alapján a rablók több szobrot is eltulajdonítottak, beleértve egy Apolló szobrot a Kr.e. 2. századból, két római márvány torzót, két reneszánsz márvány fejet és két ókori fejről mintázott modern replikát. „Nagyon jól szervezettnek kell lenni ahhoz, hogy valaki végrehajtson egy ilyen kockázatos műveletet” – nyilatkozta Eric Chassey, a Francia Nemzeti Akadémia igazgatója. „Egyelőre nincs konkrét nyomunk, tehát nem zárhatunk ki semmit… Az itt élőket sokkolták, és mélyen megérintették a történtek.” A tolvajok arcátlanságát mutatja, egy olyan helyről loptak, ahol éjjel-nappal nyüzsögnek az emberek, és még attól sem riadtak vissza, hogy lefejezzenek egy ókori szobrot, ami közvetlenül Chassey irodája mellett állt.
A rablók leválasztották a szobrokat a talapzatukról, amiket aztán a villa személyzete aprólékosan összegyűjtött annak reményében, hogy a jövőben még visszaállíthatják őket eredeti formájukba. Az olasz bűnügyi csoport műtárgylopási osztálya – a francia kollégákkal és a francia Belügy–, illetve Kultúrminisztérium támogatásával – már megkezdte a nyomozást. (A francia kultúrminiszter, Frédéric Mitterrand, aki 2008 és 2009 között maga is igazgatta az intézményt, személyes ügyének tekinti az esetet.)
Chassey elmondása szerint korábban is volt példa hasonló bűntettekre, de amikor 2009-ben betöltötte a hivatalát, egyik első intézkedésként megszigorította a biztonsági előírásokat. 2011-ben az erre fordított költségvetés 300 ezer Eurót tett ki. A legutóbbi eset után az igazgató további intézkedéseket rendelt el: mindennapos az éjszakai felügyelet, kutyákkal és reflektorokkal figyelik a villa egész területét, és a látogatási idő is korlátozásra került.