Velence különös, történelmen átívelő léte és ennek az együttes idő- és jelenbeli létezésnek az interpretációja Kicsiny Balázs műegyüttesének témája. A szokásos „nemzeti vagy a művészi önreprezentáció” helyett a Velence által szimbolizált helyzetre, az európai gondolkodás lineáris tér- és időszemléletére, expanzió- és fejlődésorientált ideológiájára reflektál egy közép-európai, tenger nélküli ország művésze. Kicsiny Balázs Nagy-Britanniában élve szembesült a tenger nélküliség problémájával, illetve a tengerrel körülvett nyugati civilizáció kultúrtörténeti hátterével, az utazás, a hajózás, a kereskedelem, a kolonizáció, az elvándorlás, a visszatérés, a beilleszkedés, az idegenség, a hit, valamint a különféle időrétegek egymáshoz való viszonyával.
Kicsiny Balázs velencei kiállítása modell értékű szituáció, amelyben a korábban nemzetközileg is sikert aratott műveinek (Tengerészek, Bolygó Hollandi, Iránytű) tanulságait használja fel, és a helyi összefüggéseket is figyelembe veszi új műegyüttesének bemutatásakor. A kiállítás koncepciója a közmegegyezésen alapuló tér-, tájékozódás-, időszemlélet megkérdőjelezése, és ennek lehetséges vizuális, plasztikai és térbeli reprezentációja. Az európai kultúrtörténet utópikus városára, Velencére való finom utalásként értelmezhetők a felhasználásra kerülő tárgyak, a horgonyok, pizsamák, reverendák, láncok, bőrőndök, s akár a mélytengeri búvárkellékek is.
A „Navigációs kísérlet” című kiállítás négy műve a következő fogalmakat reprezentálja:
– a lineáris időszemlélet paradoxona jelenik meg „Suszterinas” című videomunkában,
– a tér bejárhatóságának paradoxona tárgyiasul a „Téli utazás”-ban,
– az otthon létezésének negatív parabolájaként értelmezhető az „Édes Otthon”,
– a társadalom profán és szakrális aspektusainak ellentmondásait világítja meg az „Ivócsarnok”.
A műegyüttes bejárása az előtérből nyíló, bal oldali, kör alaprajzú teremből indul és a jobb oldali, hasonlóan kör alakú teremben megismétlődve zárul. Mindkét helyszínen a „Suszterinas” című videomunka látható. Mivel a következő stációk mozdulatlanságba dermedt időszeleteket mutatnak be, így a video mozgóképe értelmezi és ellenpontozza a további művek kimerevedettségét. Az emberi alakokra komponált óra természetesen a véges-végtelen időt jelzi. Az óralap-kör közepén fekszik féloldalra dőlve egy félszemű öregember, a Bolygó Zsidó, elhasznált öltönyben, nyakkendővel, botját a padlóra fektetve, szinte mozdulatlan testtartásban, mintha zenét hallgatna. Ő a legendabeli Ahasvérus cipész, aki nem engedte a Golgotához vezető úton az elhaladó Jézust padján megpihenni, kigúnyolta, ezért az idők végezetéig, az Utolsó Ítéletig bolyongania kell. Az óralap mind a tizenkét számánál cipésznek öltözött nők ülnek suszterszéken, a kör centrumának háttal, lábuk között talpával felfordított cipőt tartanak sámfán. Kezükben kalapács, arcukat özvegyi fátyol rejti. A kör szélén mezitlábas, kezét és arcát cipőbe rejtő cipészinas kúszik szemben az óra járásával, szemben az idővel. Amikor a cipészinas elhalad egy-egy számon ülő cipésznő előtt, az ráüt kalapácsával a sámfára helyezett cipő talpára ezzel jelzi, ütemezi az időt.
Az első, bal oldali nagy terem a következő állomás: a „Téli utazás” című műv, aminek témája a tájékozódás, a helymeghatározás, az irány és ellenirány metaforája. Arra a helyzetre hívja fel a figyelmet, amikor egy nagyobb közösségnek alapvető változások közepette kell szembenéznie múlttal és jövővel. Megkérdőjeleződnek az irányok – helyes és helytelen, jó és rossz –, mindazok az alapértékek, melyek a tájékozódással kapcsolatos fogalomrendszerek szerint kétségbevonhatatlannak tűntek. Azt a helyzetet jeleníti meg, amikor az abszolútnak hitt, valójában relatív koordinátarendszerből kilépve elvész a tájékozódási készség, az öntudat biztonsága. A Téli utazás cím Schubert dalciklusára utal, melynek első verssora szerint „Idegenként érkeztem, s idegenként távozom.”
Abnormálisan hosszú síléceken két életnagyságú figura sífutó mozdulatban, egymásnak háttal helyezkedik el. Rendkívüli erőfeszítéssel az ellenkező irányba igyekeznek közös sílécükön. Mozdulatuk inkább hosszú vándorlást fejez ki mint a sportolók dinamizmusát. A figurák papi reverendát és vívósisakot viselnek. A sisakból villanykörte fénye világít, az égő fényében látható, hogy a sisak üres, nem rejti viselője arcát.
A síkesztyüt hordó figurák síbot helyett egy XVII. századi navigációs-asztrológiai eszközt, a keresztbot (cross-staff) imitációját tartják kezükben, azonban mozdulatuk olyan, mintha karjuk síbotra nehezedne.
A reverendás alakok felett, párhuzamosan a sílécekkel, két vastag villanyvezeték fut a mennyezethez közel. Ezt a vezetéket a trolibusz áramszedő botja köti össze a figurák párbajtőrsisakjával, az áramot a sisak belsejében világító elektromos égőbe vezetve.
Kicsiny Balázs ikonográfiájában a bizonyosság attribútumai a reverenda, a villamos égő, az áramszedő, a bizonytalanságé, helykeresésé az asztrológiai navigációs eszköz, a keresztbot, a sílécek mint járművek; a védekezésre készülésé pedig a vívósisak.
A következő stáció az Édes otthon, a félköríves térbe készült. Ennek formája egy méhkas belsejére asszociál, a tér közepén áll az utazó archetípusát megjelenítő figura. A méhkas-fejű, láncokkal körbecsavart, bőröndöt és horgonyokat cipelő figura a helyváltoztatásnak, az otthon megtalálásának, a bibliai Tékozló Fiú történetének negatív parabolája. A tengerre kelés – hazatérés fogalomkörével kapcsolódik Velencének, mint kereskedővárosnak a múltjához. Másrészt ő lehet a Bolygó Hollandi is, aki arra ítéltetett, hogy örökön örökké járja a tengereket, míg egy asszony hűséges szerelme meg nem váltja, s ezzel az édes otthonban lehorgonyozhat. Mint tudható, ez lehetetlen, így marad az örök utazás. A mű motívumai (a méhkasok, horgonyok, láncok) az utazás és az otthon fogalmainak szakrális és profán szimbólumai köré csoportosulnak, olyan ellentmondások sorozatát jelenítik meg, mint mozgás–mozdulatlanság, otthon–otthontalanság, elválás–hazatérés, ismeretlenség–otthonoság.
A jobboldali teremben az „Ivócsarnok” című mű Velence irreális létére reflektál, a városra, amely vízre épült, évszázadok óta fennmaradt és nem süllyed el. A tizenkét térdeplő, pizsamás figura, nők és férfiak búvársisakban, serlegekből isznak. A szituáció is irreális, hiszen a víz alatti ivás, különösen búvársisakban, képtelenség, a nyilvánosság előtti pizsamás megjelenés pedig a teljes kiszolgáltatottság drámai szituációja. A mű paradoxonok és fogalmi parabolák reprezentációja, az ébrenlét–álom, a kiszolgáltatottság–védettség, az őselemnek való kiszolgáltatottság, az őselemre való ráutaltság mint a víz és a levegő, és a társadalomba vetettség, az individuális elkülönülés kettősségeire épülő együttese.
Kicsiny Balázs Navigációs kísérlet című műegyüttese drámai ikonográfiával közelíti meg a tájékozódás legkülönfélébb eshetőségeit.