Oláh Katalin szobrászművész „Valaki” című szobrát 2007. szeptember 3-án(hétfőn) 12 órakor avatják fel Zsámbékon, a Premontrei Szakközépiskola és Szakiskola udvarán (2072 Zsámbék, Piac köz 8. sz.) A szobrot és tanítványát Kő Pál Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrászművész, egyetemi tanár méltatja.Az igényesség és a belső szigor már a tanulmányt is műalkotásként fogalmaztatta meg vele. Oláh Katalin ráadásul a kezdetektől a látvány költészetét kereste, nem ismert száraz iskolai leckefelmondást, munkáiban az egyszerű ábrázolást minden esetben a gondolati líra tette élettelivé. Nem a kész szobrokhoz fazonírozta történeteit, hanem a mozdulatban, a gesztusban, a jellemben találta meg az egyetemest, azt a drámaiságot, amely elszakítja a köznapiságtól a jelenséget.
Plasztikai tájékozódása nem mondható stíluskeresésnek, a felületkezelés, a külsőségek, a hatásos megoldások soha nem érdekelték, alkata tartotta távol a szobrászi teatralitástól. Korszerűségét nem egyszerűen a hagyományok ismerete, hanem a kultúra egészének újraértelmezése mozgatja, ekképpen távol esik tőle minden anakronizmus, dogmaként értelmezhető térbeli konzervativizmus. A szakma egészének ismeretén és tiszteletén belül keresi az összetéveszthetetlent és a sajátosat.
Művészi elhivatottságának erkölcsi alapja kikezdhetetlen: a munka és az invenció nem egymást kizáró, de termékeny kettőse, különös sajátja ennek az erőteljes személyiségnek, aki a törékeny nő alakjában mutatja magát nekünk. Pécs és Budapest, Rétfalvi Sándor és Kő Pál a két mester, de élnünk kell a gyanúval: Oláh Katalin legszigorúbb tanára, önmaga.
A Valaki című szobor a modellben a gondolkodó embert láttatja, a Krisztuskövetőt, a kételyeivel, szorongásaival, bánatával és reményeivel együtt élőt, azt az embert, aki a hétköznapi hányattatások során keresi a harmóniát, a belső békét, a megtartó hitet.