A projektet Hegedűs Gábor, Juhász Anna (az artPortal egyik szerzője), Lukács Viola, Mucsi Emese, Salamon Júlia és Szalipszki Judit, az MKE képzőművészet-elmélet szakos hallgatói jegyezték, és a három nap során (június 13-16.) kísérletet tettek a lehetetlenre. Egy több éven át működő, de maga után kevés tárgyi emléket, dokumentumot hagyó művészeti közösség, az Újlak Csoport munkásságát, történetét és voltaképpeni hatását is igyekeztek megjeleníteni. Ők maguk ezt fűzték a projekt elé: „Az Under Reconstruction kiállítás az 1989 és 1995 közt működött Újlak Csoporttal foglalkozik. Kiindulópontul az a felvetés szolgált, hogy a kiállítás médiumán keresztül hogyan válik hozzáférhetővé egy húsz évvel ezelőtti művészeti gyakorlat, különösen, ha ennek alapjait az efemer műfajok, a kibomló folyamatok és a csoportdinamika jelentették?” Bővebben a kiállításról és a projektről itt!
Képienk részben a megnyitó eseményen készültek, amelyen hang és látvány sodró elegyét produkálta a Besorolás Alatt, illetve a Kaos Camping csoport, részben pedig a rég bezárt, ám most néhány napra kinyitott, III. kerületi Flórián mozi tereiben elhelyezett munkákat mutatják.
Fotók: Simon Zsuzsanna