„Az volt a remény 89-ben, hogy az ország ismét Európa részévé válik. Akár egy időben kórházba juttatott, elszakadt ujj, visszavarrható, s a keringés és az idegpályák némi rehabilitáció után helyreállnak. Esterházy zseniális blöffjében még abban látta a problémát, hogy az ország most már nem képes úgy lerázni magáról a rendszert, mint 56-ban, mert nem tudni, hol végződik a kutya, és hol kezdődik a víz. Mostanra kiderült, hogy a probléma nem a víz volt, hanem a kutya. Végső soron a kommunizmus mégiscsak a felvilágosodás kölyke volt – onnan még vissza lehetett volna találni Európába” – kezdte a Centrális Galéria legújabb kiállításának megnyitóját Péterfy Gergely regényíró. A társadalomlélektani elemzésként sem utolsó felvezetés félreérthetetlenül a mának szólt, holott csupa évtizedes plakát alatt hangzott el a múlt héten.
A július 28-ig megtekinthető tárlaton csupán egyetlen friss darab akad: Magyarország alaptörvényének plakátméretűvé nagyított preambuluma a szavak száma és vizuális slendriánsága miatt el is üt az OSA galériájában kiállított, az elmúlt félévszázad propaganda-terméséből csemegéző plakátoktól. Kiáltványszerűsége kisértetiesen hasonlít a békekölcsönjegyzésre felszólító, a Macskássy Gyula-féle két bors ökröcskéről szóló 1955-ös rajzfilm stílusában papírra vetett műremekre. Nyelvi megformáltsága ugyanakkor az ifjú Zalatnay Cini miniszoknyás idomaival „Délelőtt usziba – délután a moziba” csábító, a gumiabroncs-gyártók kártyanaptárjainak képi világát idéző köztéri nyomtatvánnyal rokonítja. A tárlatot kurátorként jegyző Kende Tamás történész legalábbis így gondolhatta. Így vélem legalábbis, hiszen a Kádár-kor avatott ismerőjeként számon tartott – tavalyelőtt a Múzeumok éjszakáján „A Szabó család Szentendrén” címmel vérbő retrótárlatot gründoló múltkutató nyíltan vállalja elfogultságát, amikor a Végképp eltörölni…?! című kiállítás szóróanyagában párhuzamot von az államszocializmusnak nevezett diktatúra és a második Orbán-kabinet Fekete-Kerényi páros fémjelezte bornírt és együgyű propagandája között.
A Centrális Galéria tere a megnyitó napján. Képek: az OSA (Open Society Archives) jóvoltából
A plakátseregszemle ugyan nem a magyar alkalmazott művészeti műfaj legjavából merít, mert akárhogy is, de az Arany János utcai teremben kiaggatott művek színvonala nem ér fel Berény Róbert Fegyverbe! Fegyverbe! címen ismert tanácsköztársasági remekéhez, vagy Pócs Péter 56 című 89-es művéhez, (hogy csak a múlt század politizáló plakátművészetének két végpontját említsük), mégis jellemző rájuk a mívesség. A figyelemfelhívás, a meggyőzés, illetve a szájbarágás ezen köztéri eszközei nem csupán vizuális lenyomatai a kornak, amelyben születtek, de képzőművészeti produktumokként is értékelhetők. A manapság készített propagandaművek ehhez képest legfeljebb környezetszennyező jelek.
E sorok szerény szerzőjére mindenesetre nyomasztóan hatottak a látottak, borzongását persze cinikus vigyorral palástolta. A kispiszkos mozik, a pókhálós presszók, a május elsejei vonulások átkos világának megidézése sikerült. Kende üzenete átjön. A párhuzam az akkori és a mai politikai propaganda eszközrendszere között jól kirajzolódik. Péterfyt idézve: „A kísérlet, hogy újrakezdjék az ország történetét, resetelve mindazt, ami a felvilágosodás óta történt, körülbelül annyira egészséges, mintha az ember meglett, ám kapatos fejjel azzal az ötlettel kopogtatna az anyja ajtaján, hogy mégiscsak őt kellett volna feleségül vennie, ahogy erről óvodás korában álmodozott. (…) A kataton bárgyúság, a hisztérikus nagyzási hóbort, a sunyi és gyáva önáltatás, az ötlettelen nagyotmondás és a frusztráltságból fakadó agresszió csodálatos keveréke ez a kultikus szöveg, melynek most a kellő tisztelettel adózunk”.
Végképp eltörölni…?! – Bp., Centrális Galéria, július 28-ig.
A nyitókép forrása: socfest.hu