Tizenegy évvel ezelőtt Cristina Garrido volt az egyik győztes a versenyen Nemzedékekcímű projekttel, a Montemadrid Alapítvány hívta össze Mi az, amitől a mai kiállítások olyan különbözőek és vonzóak? és amely az internetről vett ezer kép alapján áttekintette a nemzetközi kiállításokon megismételt, ezeket szabványosító, a kritikusok és a piac támogatását kivívó trendeket: utalt a vásári és kétévenkénti modell elterjedésére vagy a digitális eszközök használatára.
Anélkül, hogy ez utóbbiba esne bele, a művésznő most visszatért a La Casa Encendidába, hogy egy valóban más és vonzó kiállítást mutasson be: a portugál kurátor, Paulo Mendes után csatlakozik ahhoz a munkafolyamathoz, amelyen keresztül az intézmény felkéri a kortárs szerzőket, hogy gyűjteményei alapján mutassanak be kiadatlan és saját javaslataikat, amelyek egy másik, a 16. a díszítőművészet és a kezdeményezésben díjazott alkotásokat gyűjtő Nemzedékek.
Garrido ezzel a négy szekcióval dolgozott, és további tárgyakkal is kiegészítette a közgyűlést, olyanokkal, amelyek magához a Montemadrid Alapítvány történetéhez kapcsolódnak, a madridi Caja de Ahorros y Monte de Piedad örököse, amely eredetileg Spanyolország egyik legrégebbi montes de piedadja volt, 1702-ig nyúlik vissza. ékszereket továbbra is alacsony kamatozású mikrohitelekért cserébe lehet zálogba adni – mind a fővárosban, mind a Móstoles-i, Granadai, Córdobai, Alicantei és Palmai leányvállalataiban -, és az ezekből származó kölcsönökből származó haszon visszakerül magának a Casa Encendida működéséhez.
Másfél éves munka során először intuícióból gyűjtötte össze azokat a darabokat, amelyek felkeltették a figyelmét; Nem volt bennük közös tematikus szál, de olyan kompozíciókat és tárgyakat választott, amelyek lehetővé tették számára, hogy átgondolja, hogyan épül fel az érték, mit értünk ezen, hogyan módosul az idők során, és milyen márkák és események – néha furcsa – határozzák meg, hogy megadjuk azt; a gondnokság gondolatáról és a gondozásról és kölcsönadásról is.
Cristina Garrido. Próbakő. A Ház On. Fotó: Maru Serrano, 2026
A teljes tárlat – amely az ékszer értékelését lehetővé tevő eljárásra hivatkozva „Érintőkő” – a falakat figyelmen kívül hagyva, a térben állva, a lehetőségekhez mérten egymásra épülő elemek installációjaként készült. A Gonzalo del Val Studio összeállítása még a Monte de Piedadra jellemző alacsony mennyezeteket is reprodukálja.
A túra Santos Yubero 1951-ben készült atipikus fényképével kezdődik; Manökenekkel ábrázolja a megtakarítások első kivetését, és emberi léptékű két azonos figura szemlélődik a képen: az özvegy Pontejos márkié, Joaquín Vizcaínoé, a Takarékpénztár alapításának előmozdítója és Clotilde Arizcun, az a nő, aki a népszerű, 100 000 forintos megtakarítást lehetővé tévő összeget.
Az útvonalon haladva láthatjuk Juan de Arellano két virágcsendéletét, amelyek egy ideig a kollekció legértékesebb darabjai voltak – már leváltották őket; Ahogy a kiállítás újra és újra megmutatja, filiánk és figyelmünk olyan gyenge és mulandó lehet, mint maguk a virágok – és a videó is. VisszaélésJavier Peñafiel, amelyben egy felvétel, pontosan egy kertbe, mintha a képrögzítés és a vadászat összefüggéseit idézné fel. A felvételek hangja párosul a másodpercek hangjával is, amelyeket hat történelmi óra jelöl egy polcon, amelynek ipari esztétikája hasonló a szokásos őrzési helyhez. Volt egy dekoratív jellegük, amitől megfosztották őket, de akkor is és most is egyformán karban kell tartani őket: hetente jön egy órás a La Casa-ba, hogy időben beállítsa őket, mert hajlamosak lemaradni. A művész itt azt emeli ki, hogy az őrzés mint költői cselekedet és tudást igénylő, jelen esetben nehezen pótolható cselekvés.
Cristina Garrido. Próbakő. A Ház On. Fotó: Maru Serrano, 2026
A kortárs művek egy szobát osztanak meg a múlt darabjaival: José Ramón Amondarin egy Louvre-i kompozíció kézi reprodukciójával; olaj, vászon, amelyen Sandra Gamarra egy Hirshhorn installációt reprodukált; Pep Agut portré formátumú vásznak konglomerátuma, amely az ízlés és a művészi gyűjtemények kialakításának kritériumairól való elmélkedésekhez vezethet; Dalí apró szürreális tájképe, amelyben az aláírása aránytalanul nagy teret foglal el; egy újabb Miró-vászon, amelyben ismét nincs semmi, csak az üresség és az ő aláírása; valamint Julio López Hernández bronz mellszobra, amely egy arctalan nyugdíjast ábrázol, aki a táskájában turkál. A szerzőség vagy eredetiség, itt a játéktér okozta a profitot, amelyet az értékelés befolyásol.
Az ékszerekben, érmékben a tapasztalt értékbecslő mestersége, például az órásmesteré – és gyakran női -, valamint a próbakő, a nemesfémek tisztaságának vizsgálatára használt kis jáde is: rádörzsölik az ellenőrizendő darabot, és egy csepp salétromsavval feltárják az összetételét. A módszert már az ókori Görögországban is használták az arany tisztaságának ellenőrzésére, és továbbra is alkalmazzák; A hangszerek egy része egy vitrinben, Garrido nagymamájának ékszerdoboza mellett volt elhelyezve.
Cristina Garrido. Próbakő. A Ház On. Fotó: Maru Serrano, 2026
Cristina Garrido. Próbakő. A Ház On. Fotó: Maru Serrano, 2026
Ezeken az ékszereken túl, és egy zálogház székhelyén a madridi szerző tovább tanulmányozza, hogy mi és ki tesz értékessé egy művet, és milyen szerepet játszanak a bemutatás kontextusai: az említett értéket nem a darabok velejárójaként, hanem evidens minőségként közelítik meg, amely nő és csökken; hozzájárul és megtagad. Évtizedekkel ezelőtt megtagadták a hangszerek, enciklopédiák, varrógépek, bőröndök vagy háztartási gépek felhalmozódását, amelyeket Garrido a kiállítás utolsó termében szervezett: akkoriban elzálogosították őket, de senki sem szerezte vissza, vagy nem akarta ingyen megtenni, amikor valamivel később értesítették. Mindezeket a holmikat az eredeti csomagolásukban érzékeljük, gondosan, professzionális csomagolókkal, akik kiképzettek a takarók és kötelek kezelésére.
Kísérteties oldaluk miatt zavaróak, látszólag gyenge beavatkozásra adnak okot, és itt a hetvenes évek Real Fábricából a Caja Madrid által megrendelt gobelin, a goyesque-jelenetek egyfajta pasticseje, amely a 19. századi madridi népi anyagi kultúráról ad számot; Chema Cobo vászonja, amelyen a bútorok lepedővel védve jelennek meg, amelyek éppúgy utalnak a hiányra, mint ezek a gazdátlan tárgyak; vagy Rafael Canogar kompozíciója Az utazás. Tisztelet Millares előtthalálakor készült. Az egyik kar, annak a művésznek, egy becsomagolt vásznat hordoz, amely azokra a művekre utal, amelyeket a kanári már nem tudott kitalálni.
Cristina Garrido. Próbakő. A Ház On. Fotó: Maru Serrano, 2026
A halál továbbra is egy újabb látens „jelenlét” a kiállításon, amely Sánchez Portela jelen esetben a Reina Sofia Múzeum gyűjteményébe tartozó képével csúcsosodik ki, amelyben nők sora várja, hogy holmiját zálogba helyezzék, amikor ez az erőforrás szélesebb körben elterjedt megélhetési eszköz volt – a madridi Monte de Piedában azonban továbbra is naponta kétszáz-háromszáz ember érkezik.
Garrido egy nagyon eredeti utazást fogalmazott meg, félúton a múlt és a jelen között, amelyben a keresett művészet és az elfeledett tárgy, sőt maga a néző is egy nagy elmúló vanitas részesei.
Cristina Garrido. Próbakő. A Ház On. Fotó: Maru Serrano, 2026
Cristina Garrido. „Próbakő”.
A HÁZ BE
C/ Ronda de Valencia, 2
Madrid
2026. október 9-től 2027. március 7-ig
