Három évtizeddel New York-i halála után, ahol szintén 1933-ban született, a Guggenheim Múzeum kiállítást szentel Dan Flavin pályafutása első két évtizedének: a hatvanas és nyolcvanas évek közötti produkciójának. Lauuren Hinkson kurátora, és a címe megegyezik azzal a címmel, amely 1964-ben a szülővárosában, a Kaymar galériában rendezett első kiállítása volt fluoreszkáló darabjaiból: „Some Light”.
Flavin autodidakta módon két évig tanult művészettörténetet a Columbia Egyetemen, és az ötvenes évek végén Jasper Johns (aki nem sokkal korábban ugyanabban a központban járt) és az absztrakt expresszionizmus hatására kezdte meg alkotói pályafutását. Legkorábbi egyéni munkái valójában csak három évvel ezt megelőzően Kaymarban, a Judson Galériában, 1961-ben zajlottak. Kollázsokat és fényképeket kezdett el készíteni, de a fényt hamarosan műanyagként is beépítette, miután az Amerikai Természettudományi Múzeum gondnokaként átgondolta annak lehetőségeit: ezt úgy tette, hogy festett fadobozokba helyezte, amelyeket világítótesttel szerelt fel. Ez volt a sorozat kezdete Ikonok (1963) egyszerű kompozíciókból áll, amelyeket függőleges fények alkotnak, amelyek kiemelik a színek energiáját, és sajátos atmoszférát váltanak ki, amely egyes kritikusok szerint misztikumra és reflexióra hív.
Ugyanebben az évben végrehajtotta Május 25-i átlóamelyet a New York-i Green Gallery-ben mutattak be és Brancusinak szenteltek, amelyben először használt fénycsöveket, azóta munkája egyedülálló elemét. Az ipari anyagok és moduláris egységek használata közvetlenül a minimalista mozgalomhoz kötötte, és 1966-ban, anélkül, hogy visszariadt volna, részt vett ennek a mozgalomnak a New York-i Jewish Museumban, az „Elsődleges szerkezetek” című bemutató kiállításán.
A fény és a szín abban a nagyon fejlett időben az új ipari technológiák segítségével vált gyártási központjává: ezekkel a fehér vagy színes fénycsövek kombinálásakor fellépő optikai effektusok révén alakította át a telepítési helyek hangulatát. Különböző színvariációkat és intenzitásokat vizsgált, amelyeket a csövek méretétől, mennyiségétől és elrendezésétől függően állítottak be, amelyek lehetnek függőlegesek, vízszintesek vagy átlósak. Az aprólékosan átgondolt határokat betartva tíz sorozatban és négy szabványos méretben használt kereskedelmi berendezéseket anélkül, hogy az alapformátumon változtatna.
Ha első munkái falra vagy padlóra helyezett lámpákra épültek, egyszerű moduláris ismétlések és térbeli irányvonalak szerint, ahogy azt korábban is mondjuk, fokozatosan arra törekedett, hogy közvetlenebb kapcsolatokat teremtsen a környező területtel, s így alakult ki az úgynevezett „helyzetek”, amelyeket sajátos környezetre reagálva alakítottak ki. Idő kérdése volt, és így is történt, hogy művei egyre nagyobb léptékű és ambíciójúak lettek, mígnem egész termeket foglaltak el bonyolult kromatikus csoportosítással. Fényereje éppoly korlátozott volt, mint éteri.
A bilbaói kiállítás a fluoreszkáló fénnyel végzett első kísérleteinek sorozatával kezdődik, miután a vásznat félretéve egy mindenki számára elérhető anyagot kezdett használni: azt az ipari csövet, amelyet aztán 61, 122, 183 és 244 cm-es méretben talált meg. Azt a hazai lámpatestet tette kompozíciói és villanyfény alapanyagává, szavai szerint még egy eszköz. Nappali fényben, hideg fehérben és meleg fehérben készült alkotásokat láthatunk majd falakon, padlón, sarkokon.
Dan Flavin. A névleges három (Okhami Vilmos számára)1963. Solomon R. Guggenheim Múzeum, New York Panza Collection, adomány 91.3698 © Dan Flavin, VEGAP, Bilbao 2026. Fotó: Erika Ede
Kiemelések A névleges három (Okhami Vilmos számára) (1963), amelyben a falra erősített függőleges fénycsövek, növekvő sorrend formájában tisztelegnek annak a középkori filozófusnak, aki már a 14. században kiállt, hogy a valóság a konkrét dolgokban és nem az egyetemes absztrakciókban lakozik. Flavin megosztja elméletét, ezért itt a néző a fényt és annak forrását látja, nem annak ábrázolását.
Két másik, cím nélküli mű pedig ugyanezt a térszemléletet viszi át: az egyikben a hideg és a meleg fehér fények összefolynak két fal találkozásánál, mígnem az a sarok feloldódni látszik; A másikban hideg fehér fénycsövek félig elliptikus íve válik el a faltól és bontakozik ki a padlón, és az egész helyiséget, ahol kiállítják, fénytárolóvá alakítja.
Dan Flavin. Cím nélkül, 1964. Solomon R. Guggenheim Múzeum, New York Panza Collection 91.3700 © Dan Flavin, VEGAP, Bilbao 2026. Fotó: Erika Ede
A hatvanas évek közepére maguk a kiállítótermek váltak az amerikai sodródásának egyik lényeges elemévé, aki ráébredt, hogy világítással, gondosan elrendezett berendezésekkel változtathatók. A zöldek átlépik a zöldeket (Piet Mondriannak szentelve, akinek hiányzott a zöld) (1966) ilyen színű fénycsövekből áll, amelyek oszlopok és áthidalók keretébe vannak beépítve, amelyek fizikailag akadályozzák a hozzáférést az egyik helyiséghez, ezzel megfordítva a hagyományos múzeumi élményt.
A turné másik lényeges darabja, Mesterséges kék, piros és kék fluoreszkáló fénysorompó (Flavin Starbuck Judd számára) (1968) volt az első Flavin akadály, amelyet szabadon álló szerkezetnek szántak. Faltól falig átfedő piros és kék csövek téglalap alakú moduljaiból áll, mintha kerítést generálna. Így ez az eszköz irányítja és akadályozza a néző áthaladását, színekkel árasztva el a helyiséget. Ahol a kék és a piros fények egyszerre érnek egy felületet – a falon vagy a legközelebbi látogatóknál – a tónusok keverednek, finom ibolyát hozva létre. Az alkotás tehát egy egész helyiség léptékében demonstrálja a művész azon elképzelését, hogy a fény önmagában is képes színtérfogatot létrehozni.
Dan Flavin. A zöldek átlépik a zöldeket (Piet Mondriannak szentelve, akinek hiányzott a zöld)1966. Solomon R. Guggenheim Múzeum, New York Panza Collection, 91.3705 © Dan Flavin, VEGAP, Bilbao 2026. Fénykép: Erika Ede
Dan Flavin. Mesterséges kék, piros és kék fluoreszkáló fénysorompó (Flavin Starbuck Juddnak ajánlva)1968. Solomon R. Guggenheim Múzeum, New York Panza Collection, 91.3707 © Dan Flavin, VEGAP, Bilbao 2026. Fotó: Erika Ede
Az amerikai már a hetvenes évek elején elkezdte a fényének megfelelő tereket kialakítani, nehogy a meglévő építészethez való alkalmazkodásra korlátozódjon. Az elsőt Jan és Ron Greenbergnek szentelte – nem kerülte el a tiszteletadást – a missouri Saint Louis Művészeti Múzeumban 1973-ban rendezett egyéni kiállítására. Két egymáshoz kapcsolt csősor kettévág egy folyosót: az egyik oldalon zöld, a másikon sárga a lámpa. A sor egy cső szélességű lyukkal végződik, amely lehetővé teszi, hogy láthassuk a másik színt, amelynek forrását először nem fogjuk értékelni; A megkülönböztetéshez meg kell fordulnunk, és a folyosó másik oldalán át kell bemennünk. Ily módon Flavin az elrejtőzés és a kinyilatkoztatás játékát javasolja.
Láttuk, hogy a New York-i számos javaslatát vagy egész sorozatát konkrét embereknek szentelte. Bilbaóban az egyik legfontosabb a Dia Art Alapítványtól származik: ez hét abból a harminckilenc emlékműből, amelyet 1964 és 1990 között Vladimir Tatlinnak biztosított. Hideg fehér fényű fénycsövekkel készültek, a falhoz rögzítve a padlóra érve, ahol fényük koncentrálódik, lépcsőn emelkednek fel egyetlen csúcsba, megidézve mind a A Harmadik Internacionálé emlékműve az orosz, mint a New York-i felhőkarcolók.
Az utolsó összegyűjtött darabok az 1980-as évekből származnak, amikor Flavin az akkoriban új típusú fénycsövek és lámpák piacra kerülésével bővítette variációit. Untitled (szeretettel szentelve Margónak) (1986) volt a kiindulópontja egy olyan fényrendszer kifejlesztéséhez, amely a színek rögzített sorozatát az elrendezések előrehaladásával változtatja. Ezekhez az installációkhoz a rózsaszínt és a sárgát választotta, amelyeket Los Angeles kromatikus ridegségéhez társított, és amelyeket korábban gyakran kombinált.
Ami pedig azt illeti Cím nélkül (Leo tiszteletére galériája 30. évfordulóján)amelyet Leo Castelli New York-i galériájában rendeznek meg, része azoknak a rácsszerkezeteknek, amelyekben a hetvenes évek óta kutatott, és a hatvanas évek végén született négyzet alakú sarokkompozícióiból született. Egyenlő számú cső irányul előre és hátra, és egy színcsíkot vetít a néző felé, egy másikat pedig a mögötte lévő sarok felé. Mint minden projektjében, ahelyett, hogy a falon színsíkra csökkentené a teret, a fluoreszkáló fény áthatja a környező levegőt, és feloldja az építészetet, szublimálva azt.
Örökségét kevésbé „tevékenységnek”, inkább „gondolkodásnak” tekintette.
Dan Flavin. Cím nélkül (Henri Matisse-nak ajánlva)1964. Solomon R. Guggenheim Múzeum, New York-i Panza-gyűjtemény, adomány 92.4113 © Dan Flavin, VEGAP, Bilbao 2026 Fénykép: David Heald
Dan Flavin. Untitled (szeretettel szentelve Margónak)1986. Panza Collection, adomány a Fondo-nak per l'Ambiente Italiano, 1996 Tartós kölcsön a Solomon R. Guggenheim Alapítványnak, New York L200.93 © Dan Flavin, VEGAP, Bilbao 2026. Fotó: Erika Ede
„Dan Flavin: Egy kis fény”
GUGGENHEIM MÚZEUM BILBAO
Abandoibarra Avenue, 2
Bilbao
2026. november 11-től 2027. április 4-ig
