A közönség szerint ez az év májusának legkellemesebb meglepetése: a La Venue de l’avenir átlagosan 4,2 csillagot kapott, és ezzel a hónap legmagasabbra értékelt mozija lett a francia AlloCiné oldalán. A film 1 195 értékelés és 212 kritika alapján áll ezen az előkelő helyen, ami ritka egy, a premiert követő hetekben futó alkotásnál. A mezőnyben megelőzi a Les Enfants rouges című drámát (4,1/5) és az Ollie című, nézőkedvenc filmet (4/5). A hazai mozirajongóknak ez szinte biztos ajánlólevél, ha hangulatos, mégis gondolatébresztő estéhez keresnek programot.
Miért beszél róla mindenki?
A La Venue de l’avenir Cédric Klapisch 15. nagyjátékfilmje, amely május 22-én került a francia mozikba. A stáb a cannes-i fesztiválon is tiszteletét tette, ahol a filmet versenyen kívül mutatták be – ez a rendező pályájának első ilyen elismerése. A fogadtatás alapján a közönség a rendező védjegyeit – a humanista hangot, a játékos ritmust és a szerethető figurákat – most is örömmel üdvözli.
A nézők gyakran emlegetik a film „ízét”: azt a könnyed, mégis érzelmes tónust, amely a hétköznapi pillanatokat nagy témákkal, például idővel, emlékezettel és identitással kapcsolja össze. A 4,2-es átlag nem csupán „tetszett”, hanem valódi rajongást jelez, amely a héten belül stabilan tartja a nézői érdeklődést.
Két korszak párbeszéde
A történet két idősíkon váltakozik: 2024-ben egy nagy család távoli tagjai – Seb, Abdel, Céline és Guy – egy régóta elhagyott ház hagyatékát veszik szemügyre. A kopott falak között feltáruló kincsek és nyomok egy titokzatos Adèle-hez vezetnek, aki fiatalon elhagyta normandiai otthonát.
A másik szál 1895 Párizsába repít, az ipari és kulturális forradalom kellős közepébe. Itt az „új” művészet – a fotográfia és az impresszionizmus – még küzd a saját nyelvéért, miközben a város lüktető energiája sorsokat formál. A két idősík nem pusztán egymás tükre, hanem egymást értelmező, élő dialógus, amelyben a jelen kérdései a múlt árnyalataiban kapnak választ.
Stílus, színészek, varázs
Klapisch ismét bizonyítja, mennyire érti a csoportdinamika finom rezdüléseit, és milyen pontosan találja el a humor és meghatottság közti egyensúlyt. A szereplőgárda összhangja szinte tapintható, a kamera pedig jól ismert könnyedséggel siklik a korszakok, tereket összefűző átmenetek felett. A tempó feszes, mégis van levegő a néma tekinteteknek, az apró, jelentéses gesztusoknak.
„Ez a film egy igazi csemege: az időutazás nem trükk, hanem érző nézőpont” – hangzik az egyik lelkes nézői vélemény. A visszafogott, mégis hatásos zene és a gondosan komponált képek emlékezetes atmoszférát teremtenek, amelyben a múlt és jelen időnként szinte észrevétlenül összecsúszik.
Mitől működik ennyire?
- A két idősík közti átjárás különösen fluid, minden váltásnak van érzelmi tétje.
- A szereplők emberiek, esendők, mégis erősek, így könnyű velük utat találni.
- A képi világ finoman idézi meg az 1895-ös Párizs vizuális örökségét, modern érzékenységgel.
- A forgatókönyv ügyesen egyensúlyoz a családi titkok és az önismereti út között.
- Klapisch humora továbbra is meleg, sosem cinikus, és a közösség erejét ünnepli.
Téma és üzenet
A film kulcsmotívuma az örökség: mit jelent az, amit a családjainktól, a városainktól, a múltunktól kapunk. A négy „unokatestvér” útja nemcsak hagyaték-összeírás, hanem tükrözés, amelyben önmagukat és a jelen kori eszméiket is mérlegre teszik. A múlt itt nem poros vitrin, hanem munkára hívó, élő szövet, amelyben a jelen szálai is szebben kirajzolódnak.
Abraham Wapler finom játékát többen is kiemelik, néhol François Civilhez való hasonlóságát is megemlítve. A rendező irányítása érzékelhetően biztos, a gesztusok, ritmusok és térkezelés együttese a sajátosan „klapischi” bájt hozza. Nem véletlen, hogy egy néző szerint „Klapisch, mint a jó bor, az évek során csak nemesedik”.
Kinek ajánlott?
Akik szeretik az emberi léptékű történeteket, a városi lírát és a kulturális utalásokat, ebben a filmben bőséggel találnak kapaszkodót. Aki pedig friss, kortárs moziélményt keres, amely nem fél a múlttal beszélgetni, annak ez a tavasz egyik kihagyhatatlan premierje. A 4,2-es átlag nemcsak szám, hanem közösségi bizonyítvány, amely ritka egy ennyire azonnal rezonáló műnél.
A La Venue de l’avenir jelenleg a mozikban látható, és jó eséllyel sokáig ott is marad a közönség stabil támogatásával. Ha egy estére olyan filmet keresel, amely egyszerre nyit ablakot a tegnapra és tükröt tart a mának, ez a történet finoman, de határozottan fog megérinteni.
Megjegyzés: az értékelések 2025. május 28-án, 18:00-kor kerültek lezárásra.
