Kolumbia (táj, társadalom, történelem) és saját homoszexualitása Miguel Ángel Rojas karrierjének két tengelye, aki öt évtizeden keresztül sokat keresett az identitás után. Hazájában – nyolcvan éve született Bogotában – és nemzetközileg is széles körben jelen van a gyűjteményekben, az utóbbi években Spanyolországban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, miután nemrégiben csatlakozott a Cometa galéria által képviselt művészekhez, és a Reina Sofía Múzeum által már neki dedikált antológia bejelentését követően, María Wills Lon kurátora alatt.
Száz munkája van, számos kiadatlan, és mind olyan kérdéseket reprezentál, amelyekkel nem szűnt meg foglalkozni – kábítószer, miszegenáció, erőszak, oktatás, migráció, dekolonizáció vagy a természeti erőforrások kiaknázása. Ezekhez olyan szövegek társulnak, amelyek konkrét darabokhoz kapcsolódnak, amelyeket a szerző maga írt, tekintettel arra, hogy életrajza fontos ezek kontextusba helyezésekor.
Rojas produkciója egyszerre működik az esztétika, valamint a politika és az etika terén, és mindkettő teljesen összefonódik: ez a kiállítás az „Éjszaka” nevet viseli, mert a sötétség népesíti be alkotásait, utalva mind a sötétségre, amely a mozikban uralkodott, ahol bizonyos időpontokban a homoszexuálisok titkos találkozókat tarthattak, és az amazóniai kőszénből kitermelt feketeszénre.
A művész újra és újra szembeállítja Kolumbia népi és vidéki értékeit – amelyeket vissza akar állítani – a kábítószer-kereskedelemmel járó erőszak megjelenítésével; Ez állandó a pályafutásában, amit már nagyra értékeltünk Gabona1980-ban készült installáció, amelyben a Tolima régióból szerzett földterületet használta arra, hogy utaljon a környezetre, ahol nagyszülei éltek, és a vidékről a városba vándorlásból eredő törésekre; Színes padlóval burkolt csempékből áll, hasonlóan a családja otthonának burkolatához. Benne is A rövid út (2012), ahol ismét metaforizálta a drogpiacot kokalevelekkel, dollárokkal és fogyasztással kapcsolatos figurák neveivel, valamint popstílusból; vagy a sorozatban David (2004) című, aknával megcsonkított katonáról készült portréi, egy a sok közül (José Antonio Ramos), akivel – mint minden modelljével – személyes kapcsolatot alakított ki. A kiváltságos osztályokkal szemben azokat testesíti meg, akik nem menekülhettek el a háború elől, és testben szenvedték el annak hatásait, nem pedig az archívumban.
Miguel Ángel Rojas. Gabona (részlet), 1981. Fénykép: Museo Nacional Centro de Arte Reina Sofía Archívum, 2026
Az emberi test egy másik folyamatos motívum projektjeiben, amely fájdalomhoz, vágyhoz, egyenlőtlenséghez vagy konfliktushoz kapcsolódik. A tied nyitja meg az útvonalat, árnyékban: Önarckép holdfénnyel (1968) egy Kodak 1A-val készült fénykép, amelyet maga Rojas is útja alapművének tekint. A Rojas profilban jelenik meg, fénysugárral megvilágítva, és a gyászhoz és a folyamatos éjszakához kapcsolódó kollektív valóság tükrévé alakítva.
A szimbolikus önarckép szerepét is elnyeri. A Szüret (2012) egy 147, a tumaco kultúrából származó kis prekolumbiánus fejből álló, kukoricában, mészben és cementben kivitelezett szoborinstalláció, amelyben a bogotai őslakos rokonságban áll ezekkel az emberekkel, míg az éjszaka (1980) kokaint vitt fel egy fényképre, és gyantával fedte le, ezzel kijelentve akkori függőségének végét.
Miguel Ángel Rojas. Önarckép holdfénnyel1964. Fénykép: Artist Archive
Miguel Ángel Rojas. A betakarítás (részlet), 2012. A művész gyűjteménye. © Miguel Angel Rojas, Fénykép: Reina Sofia Nemzeti Művészeti Központ Múzeum Archívuma, 2026
A következő munkákban figyelme a tájra és a benne rejlő extraktivizmus következményeire irányul: be Az új Arany (2012) az Amazonas folyó aranyba épített pixeles vonala egy kokalevélporral, agyaggal és természetes pigmentekkel készült zöld tájba integrálódik, míg a legújabb faszén szénamelyet eddig soha nem mutattak be a nagyközönségnek, a faszén frottázs egy erodált területet idéz, ahol az élő fajok metaforikusan az említett aranyból készülnek.
Ha már a nemesfémnél tartunk, Rojas nem zárkózik el attól, hogy Madridban megvitassa a hónapok óta vita tárgyát képező Quimbaya-kincs kérdését. A videóban Kárpótlás (2009) megkérdőjelezi a kulturális örökség adományozásának érvényességét, kiemeli e darabok szimbolikus értékét az ország számára, ahonnan származtak, és igazolja az őslakosok alkotásait; A művész védi azoknak az alkotásoknak a hazatérését, amelyeket 1891-ben Kolumbia kávévidékén találtak, és két évvel később Holguín Mallarino elnök María Cristina régensnek adományozott. Ma az Amerikai Múzeum őrzi.
A darabok a maguk részéről az arany kitermelésének történelmileg folytonos vágyára utalnak. Szomjúság (2015) és A törvény táblázatai (2018). Ez utóbbihoz a frázisokat réz- és aranyozással konstruálta meg. Az aranyban bízunka híres mondat újraértelmezése dollárra nyomtatva, és Jobb gazdagnak lenni, mint szegénynekegy megjegyzés a boxer Pambelé, kolumbiai, mint ő.
Agyagból, fonott növényi rostokból és ismét kokalevélből készült alkotásai a mesztic gyökereire és családja természethez fűződő kapcsolataira reagálnak. Buritaca (1992) ennek a növénynek a szent természetére hivatkozik azáltal, hogy a poporo mellett, a Sierra Nevada de Santa Marta közösségei által használt szertartási tárgy mellett helyezi el. Ma a bûnözõket gazdagító áru a gondolat és a kollektív párbeszéd õsi eszközeként kívánja sugallni annak lehetséges értelmezését. És a cocát újra megtaláljuk Broadway (1996-2012), ahol az őket hordozó hangyák ösvénye a kábítószer-kereskedő szimbóluma.
Egy másik követelés a központi bennszülött Kolumbiáról Kaparós álmok (2007): Rojas együttműködött a Nasa közösség egyik nyelvészével, hogy anyanyelvi szavakat és fogalmakat állított össze spanyolra fordítás nélkül, ezzel szembehelyezve magát a növekvő kulturális homogenizálódással szemben. És felemeli a hagyományos kerámiát és a natív fűszövést is. Stipa ichu a művészi fegyelem rangjára, miközben készítőinek díjazást követel.
Az anyanyelvek és a kézművesség felértékelődése mellett Rojas kritizálja a kiélezett fogyasztást és a társadalmi felemelkedés vágyát. Dollárszámlákkal és kokalevelekkel, amelyeket az előbb említettekben rajzolt A rövid úthíres kábítószer-áldozatok nevei és azok álnevei, akik az ő költségükön gazdagodtak meg.
Ez a kiállítás azáltal halad előre, hogy bemutatja a sötétség fejlődéséhez szükséges, olykor már-már elvont sejtéseit: azok keresik, akik nem élik meg az összetartozást etnikai vagy szexuális irányultság miatt, ez utóbbit a hetvenes évek második felében a mozik és színházak gyenge fényereje védte. Ott Rojas egy rejtett zseblámpával fókuszált, képkockákat képzelt el, és fejben számolta az expozíciós időt. Fejlesztési eljárásaik sem voltak hagyományosak; Ezek a képek tehát lényegükben és módon az ellenállás aktusaivá válnak.
Kilátás a kiállítóteremre «Miguel Miguel Ángel Rojas. – Az éjszaka. A Museo Nacional Centro de Arte Reina Sofía fotóarchívuma, 2026
Miguel Ángel Rojas. A Freddy1979-2008. Művész gyűjteménye. © Miguel Ángel Rojas. Fotó: Művész archívum
„Miguel Ángel Rojas. Az éjszaka »
NEMZETI MÚZEUM REINA SOFÍA MŰVÉSZETI KÖZPONT. MNCARS
C/ Santa Isabel, 52
Madrid
2026. november 11-től 2027. március 15-ig
