A francia bírósági thriller újabb mérföldköveként emlegetett alkotás most még a Netflixen érhető el, de nem sokáig. A Le Procès Goldman nem csupán feszült tárgyalótermi dráma, hanem egy egész korszak idegrendszerébe fúródó filmélmény. A kritikusok és a közönség egyaránt rajongtak érte, nem véletlen a 4,4/5-ös átlagértékelés és a számos díj, köztük Arieh Worthalter megérdemelt César-győzelme.
Miről szól a film?
A történet 1976-ban, a második Goldman-per idején játszódik, amikor a radikális baloldali aktivistát négy fegyveres rablásért, köztük egy halálos kimenetelűért, életfogytiglanra ítélték első fokon. Pierre Goldman a végzetes gyógyszertári lövöldözésben ártatlanságát hangoztatja, miközben az értelmiségi baloldal hirtelen ikonjává válik. Fiatal védője, Georges Kiejman vállalja az ügyet, ám a két férfi viszonya gyorsan feszültté, sőt robbanásveszélyessé válik.
Dokumentarista erő és minimalizmus
Cédric Kahn rendezése szándékosan puritán, hogy a nézőt a döntésre jogosult esküdt helyzetébe helyezze. Nincsenek emlékképek, nincs manipulatív zene, csak hangok, tekintetek és a nyelv mint fegyver. A valós tárgyalótermi dinamika átcsorog a vászonról, és a „ki mond igazat?” dilemmáját a néző belső zsinórmértékére bízza.
„Ami azonnal szemet szúrt, nem az ártatlansága volt, hanem a nyelve: a stílusa, a gondolkodása, a dialektikája. Bizonyítékok híján a nyelv marad az arénában, amely nézőpontot és meggyőződést teremt.”
Arieh Worthalter nagy alakítása
Arieh Worthalter nem csupán eljátssza, hanem szinte kibelezi Goldman figuráját: intellektuális pimaszságát, sebezhetőségét és morális rigorozitását. Játéka egyszerre hipnotikus és riasztó, mintha a tárgyalótermi pulpituson egy egész generáció lelkiismerete beszélne. A partneri ellenpont, a fiatal Kiejman ügyvéd alakja finom, de éles kontrasztot ad.
Politikai és történelmi háttér
A hetvenes évek Franciaországa ideológiai szakadékok és utcai erőszak sújtotta, a bírósági rendszerben is érezhető polarizációval. A film nem didaktikus, inkább hagyja, hogy a tanúvallomások és az ellentmondásos részletek rajzolják ki a kor idegszövetét. Így válik a személyes dráma egy szélesebb társadalmi tükörré.
Miért beszél mindenki róla?
A cannes-i Quinzaine nyitófilmjeként robbant be, majd a francia sajtó és a közönség egyhangú lelkesedéssel fogadta. A 4,4/5-ös értékelés nem hype, hanem a feszes dramaturgia és a bravúros színművészet következménye. A film egyszerre intellektuális és idegborzoló, ritka, hogy a műfaj mindkét pólusát ilyen arányban egyesítse.
Öt ok, amiért most érdemes megnézni
– Egy valódi, dokumentarista hitelességű tárgyalótermi élmény, hatásvadászat nélkül.
– Arieh Worthalter elementáris alakítása, amely joggal hozott Césart.
– Időszerű kérdések a bizonyosságról, a kétségről és a közbeszéd torzulásairól.
– Minimalista, mégis rendkívül drámai rendezés, amely a nézőt aktív résztvevővé teszi.
– Olyan francia film, amelyre a „legjobb az évtizedben” jelző sem túlzás, mert a műfaj esszenciáját ragadja meg.
Dialógus mint fegyver
A film központi motorja a nyelv: a kérdések, a csúsztatások, a váratlan visszakérdezések. A tárgyalóterem retorikai párbajjá alakul, ahol a logika és az érzelem finom táncot jár. A néző nem pusztán információt kap, hanem a gondolkodás folyamatát is átéli.
Emlékezetes mellékalakok
A tanúk és az ügyészi oldal szereplői árnyalt figurák, akik mind a maguk igazságát villantják fel. Nincs egyértelmű hős vagy gonosz, csak emberek, akiket a saját meggyőződésük és félelmeik vezetnek. E komplexitás adja a film időtállóságát.
Mitől működik ennyire?
A rendező nem csábul el a túlmagyarázó narráció felé, így a feszültség organikusan növekszik. Az igazság elérhetetlensége nem hiányosság, hanem tudatos állítás arról, hogyan működik a valóság a bírósági keretek között. A néző ítélete a film utolsó képkockája után is alakul tovább.
Elérhetőség és utolsó esély
A Le Procès Goldman jelenleg a Netflixen streamelhető, de április 26-án távozik a kínálatból. Ha fontos számodra a nagybetűs Mozi, és érdekelnek a valóságból táplálkozó, gondolatébresztő történetek, ez most az utolsó pillanat, hogy bepótold.
