Ma délelőtt, a Reina Sofia Múzeumban tartott bemutató után megkezdődött a tizenhetedik alkalommal megrendezett Apertura Madrid Gallery Weekend, az a rendezvény, amely szeptember 10. és 13. között az új kiállítási év kezdetét jelenti a fővárosi galériákban. A jelenleg hatvan központból álló Arte Madrid egyesület által szervezett, Pablo Flórez, az Ehrhardt Flórez vezetője által vezetett projekt célja, hogy láthatóvá tegye ezeknek a galériáknak a művészeti ökoszisztémában betöltött szerepét, és felkérje a közönséget új művészek vagy ismert szerzők kevésbé ismert produkcióinak felfedezésére.
Az Apertura 2026 indulásakor ismét utaltak ezeknek a tereknek a nemzetközi piacon jelentkező hátrányára, amely abból fakad, hogy nem alkalmazzák a kedvezményes áfa alkalmazását, ami közelebb hozza munkakörülményeiket a közeli európai országokéhoz, valamint követelték a mecenatúra törvényének módosítását, az adminisztráció koordinációját a spanyol művészet életképes nemzetközivé tétele érdekében, valamint az ágazati jó gyakorlatok betartását; Röviden és Flórez szavaival élve: olyan jogi és fiskális keretet, amely lehetővé teszi számunkra, hogy munkánkat tisztességesen és versenyképes módon közelítsük meg.
HATVAN KIÁLLÍTÁS: FESTMÉNY ÉS GYERMEKEI
Az Apertura egyik legjobban várt képi kiállítása Juana González főszereplője az ARMA Galériában, akiről hamarosan újabb kiállítást láthatunk a CentroCentro-ban (október óta). Klasszikus, barokk vagy neo-expresszionista utalásokat használva a szerző a vásznokon az irracionális és titokzatos jelenségekre tér ki, amelyek – szavai szerint – nem szűkítik a tekintetet. Nico Munueráékon sem akad meg a szem: a legújabbakban, Pedro Cerában köveket és pigmentrétegeket modellezve emlékezik meg az idő láthatatlan erejéről a vásznon.
David Diao a maga részéről családi emlékekből merít: Aresti Cervera – Marta Cervera új neve a Fahrenheittel való egyesülése után – olyan festményeket állít ki, amelyeken megpróbálja rekonstruálni házát és annak történetét, miután a kínai kommunista rezsim kisajátította a házat egy újság székhelyének felállítása érdekében.
Simon Callery pedig a Rafael Pérez Hernando-ban úgy döntött, hogy összehozza perforált és perforált felületű kompozícióit, az ún. Kék és fekete szúrásos festményektandemet alkotva a galériában Susana Solanóval, akinek munkái a szubszaharai Afrikára jellemző esztétikából merítenek.
Juana González. Nárcisz2026. ARMA Galéria
Fernando Pradilla is a festészet mellett döntött, aki először programozza José Ramón Amondaint; Opera Galéria, Anselm Reyle-lel; Guillermo de Osma, amelyet Óscar Domínguez sajátos szürrealizmusa lakott be; Maisterravalbuena, válogatott műveivel, szintén papíron, Miguel Ángel Campanotól; Moisés Pérez de Albéniz, aki színmágussal, Elvira Amorral ismétli; T20 és F2, amelyek közös projektje Julia Santa Olalla elidegenedéséről szól; Fernández-Braso, ahol Elena Goñi bemutatja nézeteit a művészi ökoszisztémáról; vagy a Silvestre, amelyben Vicente Blanco a seregélyek repülése által ihletett munkái szerepelnek. Carmen Laffón sem fog teljesen búcsút venni tőlünk, amikor befejezi előadását a Thyssenben: Leandro Navarro visszaadja nekünk a „Nuda Veritas”-ban; és a mindennapi élet megfigyelésén alapuló affektivitás is szerepel a szezon elején a Río & Meñakában, Julia Llerenával.
A Cayón a 20. század két, az Egyesült Államokban érlelődő személyiségét, José Guerrerót és Esteban Vicente-t hozta össze; míg a Daniel Cuevasban Daniel Verbis készít gyors festés Nieves Fernández pedig Alberto Datas halálának huszadik évfordulójára számít.
Diana Fonseca választása a Max Estrellában inkább az érzelmi kollázshoz kapcsolódik: olyan tárgyakat gyűjt össze, amelyek összekötő csatornákként működnek belső világával. Sabrina Amrani úgy döntött, hogy áttekinti Joël Andrianomearisoa karrierjét, a La Caja Negra pedig Richard Serra legújabb metszeteit választotta a sorozatból. Hitchcock.
„Guerrero/Vicente” kiállítás. Cayon Galéria
Alberto Datas. Cím nélkül, 2007. Nieves Fernández
Elena Goñi. Fülbevaló2025. Fernández-Braso Galéria
Ha már a szobrászatról beszélünk, Sandra Val bemutatja az Espacio Valverdében, hogy a kerámiában kézműves precizitás és utalás található az ipari fejlődésre, a játékra és a komolyságra. A természet azonban a legnagyobb ihletforrás Juan Asensio számára, aki azt állítja, hogy Elvira Gonzálezben a legváltozatosabb kiállítását kínálja formákban, színekben, anyagokban és textúrákban.
Az anyag, a gesztus és a forma közötti kapcsolatok érdeklik José Cháfert, Álvaro Alcázarban; és a kozmosz forgásai Mar Solísig, jelenleg a Galería Freijonál.
A szobrászat és az installáció között félúton vannak azok a beavatkozások, amelyeket David Bestué az Ehrhardt Flórezben rendezett első egyéni kiállításán mutat be, igyekszik feszültséget teremteni a grisaille és a tiszta színek, a kopott anyagok (zúzott papír és szövetek, salak, csonthamu vagy fűrészpor) és a nem kevert (szirmok vagy bougainvillea) között. Társulásuk reflexiót vált ki, vagy az önkény erejét idézi elő.
Juan Asensio. Alig tranzit. Elvira González Galéria
Leo Fourdrinier. Gravitáció VI2024. Házas Santapau
Továbbá Léo Fourdrinier, a Casado Santapau-i kurzuson debütáló fiatal francia művész a szobrászatot a tudománnyal és a régészettel kapcsolja össze: formáit egy nagyobb egészbe belemerülő jelekként kell értelmeznünk. Simón Vega szobrai pedig Albarrán Bourdais-ban – ő társ Carlos Amorales e szobájában – a mezoamerikai hatalmas prehispán monolitokat a megemlékezés és propaganda jelenlegi megnyilvánulásaival kapcsolják össze.
A „Marrón Barroco”, a Travesía Cuatro premierje, La Chola Poblete, a festészetet, a szobrászatot és a fényképezést ötvözi az őslakos kultúrák és a latin-amerikai barokk túlzások igazolására; Itt Vivian Suter szabadban lógó festményeit is szemléljük.
És életében megúszta a címkéket, Miguel Benlloch. Rafa Barber kurátora a „Still”-nek a The Ryder Projectben, amely egy bensőségesebb megközelítés a sevillaiak performansz, költészet, queer és feminista aktivizmus, valamint kulturális produkció terén tett előretöréseihez, mindig összekapcsolva a vágyat és a disszidenciát. A bútorok és a festészet között a „MIX” című kiállításon Elena Blasco az Espacio Mínimoban sétál.
Agnieszka Kurant, Hito Steyerl és Haegue Yang a Prats Nogueras Blanchardban sem tudományágakról akart beszélni velünk, inkább a szerzőségről és annak feloldásáról. A „Feral Agency” olyan kreatív erőkre utal, amelyek nem csak az egyes művészeket érintik. A textilművészet iránt egyre inkább érdeklődőket pedig az Alzueta Galériában várja a „Szöveg szövetet jelent” Dolors Oromí, María Tinaut, Isabel Servera, Inés Sistiaga, Lucía Vergara, Laura Zuccaro, Maru Quiñonero és Josep Grau Garriga alkotásaival.
Ha már a szövegekről beszélünk, a „Verás” a Memoria-ban egy olyan ötlet eredménye, amelyet Raúl Zurita több mint húsz éve képzelt el: írjon egy verset fénnyel a sziklákon Chile északi részén, hazájában. Első spanyolországi egyéni kiállításán Felipe Ríos filmrendező és Gonzalo Donoso fotós, a Delight Lab chilei kollektívával közösen végzett beavatkozásról készült felvételek Juan Castillo első posztumusz kiállításával együtt láthatók.
Irene de Andrés a maga részéről továbbra is a kutatásra épít: a Juan Silióban írt javaslata a marbellai Ciudad Residencial Tiempo Libre és a Colonia de Férias Um Lugar ao Sol de Caparica építészetének és történetének elemzéséből származik. José de la Mano pedig történelmet ír saját útjáról az Alameda utcai vadonatúj főhadiszállásig: áttekinti a felépült darabjait, és a lista nem rövid. Megjegyzés: Agustín Ibarrola, Manuel Calvo, Manolo Gil, Ángel Duarte, José María de Labra, Tomás García Asensio, Pedro García-Ramos, LUGÁN, Lola Bosshard, Aurèlia Muñoz, Maribel Nazco, Inés Medina és Roberto González Fernández.
Az Apertura másik nagyszerű kollektíváját Adora Calvo hozza: szerelem és halál körül megidézte Jordi Aliguét, Edward Andrewst, Mercedes Bautistát, Lidia Benavidest, Cecilia Galát, Ana M. Gallinalt, Carla Fajardót, Pep Fajardót, Fernando González-Criado Le Musódat és Benitoónt.
A Blanca Berlin szokatlan módon nem fényképekkel kezdi a tanfolyamot, hanem a tervekből kirajzolódó szobrokkal, María Oriza alkotásaival. De fogad a képre, és arra, amelyik az archívum újragondolásából született, a Camera Oscura, a mexikói Cristóbal Ascencioval.
Ha kétségei vannak a túrák megszervezése során, látogasson el ide, hogy ötleteket kapjon: www.artemadrid.com
Christopher Ascencio. A La Escondida strand közelében. Camera Obscura Művészeti Galéria
