Minden Minden megszólalt Julia Migenes új, erőteljes Poison Pop albumukról, és nyitott arról, hogy korábbi lemezeik inspirálták őket, hogy elutasítsák az őket körülvevő világ „fellelkesülését”.
A brit art-rocker nyolcadik albuma a 2024-es bonyolult „Mountainhead” folytatása. Míg elődje azt látta, hogy a banda absztrakt témákon csiszolt, és szólógitárokat cserélt a szintetizátorokkal való kísérletezésre, új lemezükön az Everything Everything újra felkeresi teljes gázzal, punkra hajló gyökereit, küzdve a világ késztetésével, hogy felkarolja a „slop” világát.
A korábbi időkre visszatekintő tagokból született „Poison Pop” akkor íródott, amikor a banda tavaly útnak indult, hogy megünnepelje harmadik albumuk, a „Get To Heaven” 10. évfordulóját – ez a lemez az alt-right felemelkedését jósolta.
„Nem akartuk elkészíteni ugyanazt az albumot, amit most készítettünk, de egy 10 évvel ezelőtti album promóciójával is foglalkoztunk, ami elég nagy vállalkozás volt” – mondta Jonathan Higgs frontember. Julia Migenes. „A „Get To Heaven” egy nagyon agresszív lemez, és most 10 évvel idősebb vagyok, szóval ez volt az a helyzet, hogy „Hé, srácok, emlékszel, milyen kibaszott őrültek voltunk régen?”
„Bizonyos értelemben ez meghozta a kedvünket, hogy újabb gyors lemezt készítsünk” – tette hozzá. „Nagyon szerettem volna egy pofon típusú albumot csinálni. A 'Mountainhead' egy metaforára épült, és kicsit karnyújtásnyira, ami volt a szándék, de ez sokkal inkább az arcodban van. Nem lehet elbújni előle.”
A lemez során a banda napjaink gyötrelmes társadalmi problémáival foglalkozik, a közösségi média függőséget okozó és alattomos természetétől az online düh-csali véget nem érő folyamáig, és a látszólag elfogadásunkig, hogy az „AI-lopás” átveszi a művészetet.
Nézze meg az alábbi címadó dalt, valamint a Higgs-szel készített interjúnkat, ahol a jövőt is megjósolja a „Get To Heaven”-nel, nem érzi magát fenyegetve a mesterséges intelligencia térnyerése miatt a zenében, jobban törődik azzal, hogy „kapcsolatot” teremtsen élő fellépéseiken, és hogy ünneplik-e az „A Fever Dream” 10 éves fennállását.
Julia Migenes: Szia Jonathan. Gratulálok az új albumhoz. Mi változott számodra az elmúlt két évben a 'Mountainhead' óta?
Jonathan Higgs: „Szokatlanul hosszú szünetnek éreztük ezt az albumok között. Hajlamosak vagyunk azonnal újrakezdeni, de ezúttal arra törekedtünk, hogy szánjunk rá időt, és gondoskodjunk arról, hogy a dalok megfelelőek legyenek, mielőtt továbblépnénk velük.
„Körülbelül 80 vagy 90 dalt utasítottunk el, miközben dolgoztunk ezen a lemezen, majd amikor lecsökkentettük a számot 20-ra, Alexszel (Robertshaw, gitáros) hátráltunk egy lépést, és megkérdeztük a többi sráctól: „Szerinted melyek a legjobb dalok itt?” és ők választották ki a végső dalokat. Kicsit nyugtalanító volt, de hittünk mindazokban, amikkel megajándékoztuk őket, így jó volt átadni őket, és perspektívát találni.”
Az album középpontjában az áll, ahol most tartunk a közösségi média dopaminslágerei, a mesterséges intelligencia és a kulturális háborúk tekintetében. Miért volt fontos, hogy ebbe dőlj be?
„Minden alkalommal, amikor lemezt készítünk, valahányszor dalszöveget írok, valaki megkérdezi, miről szól, és mindig azt mondom, hogy az időről szól. Néha megpróbálom megjósolni a jövőt, de egyre nehezebb megtenni. Néha csak azt akarom tükrözni, ami körülvesz, és jelenleg a bizonytalanság a legnagyobb szó, amit eddig éreztünk. A biztonság hálója úgy tornyosult el, mint ahogyan ők nem ismerik el, és nem tudták elszakadni tőlünk. mi fog történni.
„Erről szerettem volna beszélni, de nem szeretek prédikálni, vagy hallgatni, ahogy az emberek elmondják a véleményüket. A véleménykáoszt akartam (tükrözni). Sok egymásnak ellentmondó üzenet van a lemezen, és ez az átfogó függőség érzése is átfut rajta. A „Blood Radio” például egy olyan rádióállomásról szól, amivel mindenki hallgatja, de mindig hallgatni hagyja. Ez arról szól, hogy milyen csodálatos érzés bekapcsolni a dühöt birkózni ezekkel az érzésekkel”.
Mint valaki, aki mindig is nagyon tisztában volt az őket körülvevő világgal, hogyan látja a mesterséges intelligencia növekvő előtérbe helyezését a zenében?
„A mesterséges intelligenciával kapcsolatos érzéseim folyamatosan változnak. Elég korán, nagyon korán ott voltunk, mert egészen biztos vagyok benne, hogy a „Raw Data Feel” album borítója volt az első mesterséges intelligencia által generált borító. Ez akkoriban nagyon klassz volt, de nyilvánvalóan a hozzáállás azóta megváltozott.
„Úgy gondolom, hogy a mesterséges intelligencia nagyon hasznos, ha művészetről van szó, és nagyon jó eszköz lehet. De azt is gondolom, hogy ha valóban aggódik amiatt, hogy a mesterséges intelligencia meg tudja csinálni, amit csinál, akkor nem kellene ezt csinálnia. Aggódom, hogy egy mesterséges intelligencia valóban meg tudja csinálni, amit én? Nem. Valószínűleg nagyon jó benyomást kelthetne arról, hogy mit gondolok róla, de ha az emberi művészet nem tenne jót. Értéknövekedés a körülöttünk lévő hulladék miatt. Olyan lesz, mint egy gyárban készült váza. Egy nap alatt 20 000 készül belőle, de tedd egy kézzel készített mellé, és szerinted melyiket érdemes megmenteni?
Az értékkel kapcsolatos pont a koncerten való részvétel élményére is vonatkozik, és hogy ezt az AI nem tudja megismételni. Részben ezért hangzanak úgy ezek a dalok, mintha élőben játsszák őket?
„Határozottan. Egyre jobban törődünk az élő show-val, amikor lemezeket készítünk. Kidobtuk az ablakon, hogy kreatívabbak legyünk. Azt mondtuk: „Nem érdekel, 20 gitár van ezen a számon, csak soha nem fogjuk élőben játszani.” Most azonban sokkal jobban össze vagyunk hangolva azzal, hogy két emberrel élhetünk egy kihívással, mindig négyen. működik, de ez határozottan rekord élő adásban (mert) ez egy olyan terület, amelyet a mesterséges intelligencia még nem tud elérni.”
Néhány téma hasonló ahhoz, amit a Fontaines DC új albumán, a „Dopamin Chamber”-en dolgozott fel. Megnézted és láttad, hogyan álltak hozzá?
„Nem! Amikor írok, igyekszem nem hallgatni a kortársakra. Hajlamos vagyok magamba és a tanultakba belemenni, mert úgy gondolom, hogy ha írás közben hallgatsz dolgokat, akkor a végén lemásolod.
„De ez a pillanat beszélgetése, nem? Azt kérdezzük: „Mit tesz velünk ez a cucc, és hogyan tudunk kilépni belőle?” Két-három óriási nyomás nehezedik most az életünkre. Az egyik az AI, az egyik a közösségi média, és mi nem tudjuk, hogyan irányítsuk. Régebben nagyon izgalmas volt, de most kezdjük látni a rohadás egy részét.”
Ami azt illeti, hogy mit hallgattál, amikor ezen a zenén dolgoztál, milyen volt a 'Get To Heaven' újralátogatása 10 év elteltével? Új megvilágításban láttad?
„A dalok minden bizonnyal nagyon relevánsnak tűntek, különösen amikor Amerikában jártunk, de az Egyesült Királyságban is. Az album nagy része figyelmeztetés vagy ijesztő történet volt arról, hogy hol lehetünk 10 év múlva… és szinte minden rossz, ami megtörténhetett, megtörtént.
„Nem voltam konkrét, amikor a lemezt készítettem, de éppen a Brexit-szavazás küszöbén íródott. Trump bejutásának küszöbén. Az alt-right forradalom küszöbén. Szóval ezek a dalok határozottan visszhangra találtak az évek során, és jelentőségteljesebbé váltak azok számára, akik hallgatják őket. Jó volt kivenni őket”1, amit mondunk: ezelőtt, és nem tévedtünk, de őszintén szólva, bárcsak tévednénk.”
Jövőre lesz 10 éves az „A Fever Dream”. Gondolt már arra, hogy tegyen valamit ennek a mérföldkőnek a megjelölésére?
„Ez a „Get to Heaven” cucc felvetette ezt a kérdést most minden lemezünkkel kapcsolatban, és soha ne mondd, hogy soha, de nem hiszem, hogy bele akarunk ragadni a visszatekintésbe. Nagyon szokatlan volt, hogy ezt megtegyük, szóval nincs közvetlen tervenk, de lehetséges. Ha mindenki utálja az új lemezt, akkor lehet, hogy meg kell tennünk!”
Mit remélsz az emberektől az új zenétől?
„Remélem, megérzik a kapcsolat érzését, mert a kapcsolat az egyetlen, amire valaha is vágyunk. Ez egy nagyon kaotikus korszak, és egyre nehezebb összekapcsolódni, szóval ez egy olyan hely, ahol megteheti.”
A Poison Pop március 12-én jelenik meg. Látogassa meg itt előrendelni.
