Hatvanhét éve tűnt fel a vásznon egy ma már ikonná vált francia színész: Pierre Richard. A közönség leginkább a könnyed, mégis intelligens vígjátékok géniuszaként ismeri, ám a legelső megjelenése egy sötétebb tónusú dráma hátterében történt. Jacques Becker Modigliani-életrajza, a „Les Amants de Montparnasse”, később „Montparnasse 19”, egyetlen szót sem ad a fiatal Richardnak, aki csupán egy festőnövendék szerepében tűnik fel.
A kezdet szerénysége mögött már ott volt a későbbi varázs, a mozdulatokban bujkáló bohócos melankólia. A kamera pillanatokra kapja el a világos tekintetű fiút, akinek arcvonásai ma is azonnal felismerhetők. Az apró jelenlét mégis megpendít egy később hatalmasra növő hangot, amely tizenkét évvel később meghódítja a francia mozikat.
Ki az a fiatal férfi a Montparnasse 19 hátterében?
Akkor még teljesen ismeretlen, Richard a párizsi Cours Dullin falai között tanult, fegyelmezett testtudattal és játékos ritmussal. A Théâtre National Populaire köreiben jeleneteket játszott, gyakran a korszak bálványának, Gérard Philipe-nek az árnyékában. A Becker-filmben egy festőtanítványként, szavak nélkül, pusztán a test nyelvén beszél, amely később a francia komikum egyik védjegyévé válik.
A rövidre vágott haj, a kissé tágra nyílt szem és a készülő mosoly már a későbbi évtizedek Richardját ígérik. A film Modigliani tragikus életét követi, mégis, a háttérben felvillanó ifjú Richard egy parányi remény gesztusa. Mintha a vászon sugallná: a bohóctragédia és a lírai abszurd itt, a Montparnasse műtermeiben születik újjá.
Az út a fénybe: duó, kabaré, első rendezés
A hatvanas évek elején Victor Lanoux oldalán formálódott ki Richard párosban működő humora. A kabarék és televíziós varieték színpada volt az edzés terepe, ahol a test komikumához pontos zenei ritmus társult. 1968-ban a duó felbomlott, és Richard a film felé fordult, ahol a lehetőségek hirtelen kitárultak.
1970-ben jött a nagy fordulat: a „Le Distrait” Richard első nagyjátékfilmje rendezőként és főszereplőként, amely mindjárt sajátos világlátását és hiperelasztikus testjátékát állította középre. A figurája egyszerre törékeny és szertelen, olyan antihős, akiben az ügyetlenség mögött meleg emberség lüktet. Ettől a pillanattól a karrier rakétaként ívelt felfelé.
Filmtörténeti mérföldkövek
- Nyolc egész estés rendezés, amelyekben a burleszk és a finom líra kézfogót kötnek.
- Közel húsz film lépte át az egymilliós nézőszámot, ritka és irigylésre méltó mérleggel.
- Olyan kasszasikerek, mint a „La Chèvre” (7 millió), a „Les Compères” (4,8 millió) és a „Les Fugitifs” (4,4 millió).
- 2006-ban életművért járó César-díj, amely hivatalosan is bebetonozta legendáját.
Miért beszédes egy néma cameo?
A statisztaszerep csöndje gyakran többet mond, mint egy elkapkodott monológ. Richard pár másodperces jelenléte a Becker-filmben azt üzeni, hogy a mozi az apró gesztusok művészete. Egy szemvillanás, egy tétova mozdulat, egy festékfoltos kéz – mind-mind egy későbbi karakter csírái.
„A kezdet alázata nélkül nincsen nagy karrier” – hangzik egy örökérvényű mondás. Richard pályája ennek élő bizonyítéka, mert a csöndes háttérből a hangos színpadra úgy lépett át, hogy közben megőrizte a finom részletek iránti érzékét. A Modigliani-mítosz fátyla alól így bújt elő egy jövőbeli komikus nagyság.
Az örök nevettető sokszínűsége
Richard humora egyszerre gyermeki és kifinomult, egyszerre esendő és merész. A burleszk fizikalitása mellé mindig társul egy csendes líraiság, amely miatt a figurái nem csupán nevettetnek, hanem meghatnak is. Talán ezért vált több generáció közös nyelvévé, mert a félrelépéseiben ott van a mi mindennapi tévedésünk is.
A „Nagy szőke” figurája éppúgy kultikus ikon, mint a „Parapluie” agyafúrt kalandora. Mögöttük mindig ott áll a bohóc és a költő kettőssége, amely a francia vígjáték legszebb hagyományát folytatja. S miközben a nevetés felszabadít, Richard finoman emlékeztet az emberi esendőség méltóságára.
Visszanézni a kezdőképet
Ha ma újranézzük a „Montparnasse 19”-et, érdemes megállítani a képet ott, ahol a fiatal Richard felvillan. Nem fog beszélni, nem fog poént mondani, de jelenlétében ott rezeg egy egész pálya ígérete. A mozi története néha így írja meg önmagát: apró szerepekből épít fel nagy legendákat.
Talán épp ez a film emlékeztet arra, hogy minden nagy pálya egyetlen, tétova lépéssel kezdődik. És ha egyszer valaki ilyen lépést tesz, már csak idő kérdése, mikor lesz belőle felejthetetlen arc, s velünk maradó nevetés.
