„Mindig megdöbbentem, amikor egy színész azt mondja, hogy szeretne velem dolgozni” – mondta James Gray filmrendező a Locarnói Filmfesztivál 79. kiadásának vasárnapi sajtótájékoztatóján. Döbbent vagy meglepett volt a reakció a szobában is. Végül is az amerikai szerző a városban van, hogy átvegye a Career Leopard kitüntetést a svájci fesztiválon.
„A színészek sokkal jobban diktálják a film stílusát, mint ahogyan azt gondolom, hogy beszélnek róla” – osztotta meg Gray is, amikor arról kérdezték, hogyan dolgozik az előadókkal. „Csak arra törekszem, hogy teljesen jól érezzék magukat ahhoz, hogy kiválóak legyenek. Nincs színészi tehetségem. Nem vagyok jó színészi rendező. Az a lényeg, hogy mennyire jók, és megengedjük nekik, hogy önmaguk legyenek a jelenetben, és meghallgassák egymást.”
Konkrét színészekre gondolva ír filmeket? „Igyekszem nem a színészekre gondolva megírni a filmet, mert mindig csalódni fogsz” – ajánlotta Gray. „Megírod egy színésznek, aztán rájössz, hogy az a srác két évig nem elérhető, aztán nem tudják megcsinálni. Aztán a 6'2″-es srác helyett az 5'2″-es srácot kell leadnod, és újra kell gondolnod. Szóval megtanultam, hogy ezt soha ne csináld.”
Az olasz és más filmtörténettel kapcsolatos kérdésre Gray vasárnap a következőt mondta a sajtónak: „Ha az 1945 és 1980 közötti mozit kellene választanom, azt mondanám, hogy az olasz mozi a mindenem, és ezt nem csak az öntudatosság kedvéért mondom, de ez teljesen igaz. Az olasz rendezők száma abban az időszakban a ragyogás óceánja – ez páratlan.”
A filmrendező pedig megosztotta: „Számomra a film a legszebb művészeti forma, mert ez áll a legközelebb az álmainkhoz.”
Ez azt is befolyásolja, hogy hogyan viszonyul saját filmes alkotásaihoz. „Megpróbálom megmutatni önnek a saját álmom egy változatát, az intimitásomat” – magyarázta Gray. „Ezért mondják az emberek, hogy „utálom azt a filmet” vagy „imádom azt a filmet”. … Ezért, ha valaki beszél mögötted a moziban, meg akarod ölni. Ez valami megzavarja az álmodat.”
