Soha nem találkoztak, és személyiségükben, ha a legtöbb tanúvallomásra figyelünk, szinte semmi közös nem volt, de közös volt az idő és néhány hivatásuk, mint például az érzelmek megjelenítésének vágya, az ősökre való tekintet és az avantgárd technikáinak és témáinak nyílt asszimilációja, amellyel leginkább azonosultak.
Holnap a malagai Picasso Múzeumban megnyílik a nagyközönség előtt a „MUNCH-PICASSO” című kiállítás, amelyet az oslói norvég művészmúzeum és az Almine és Bernard Ruiz-Picasso Alapítvány együttműködésével szerveztek meg, és Paloma Alarcó kurátora volt. Száz darabon keresztül, festmények, metszetek és rajzok között egyfajta képzeletbeli párbeszédet sugall, amelyben a nézőtől nem elvárható, hogy némileg erőltetett vagy anekdotikus kapcsolatokat alakítson ki, hanem inkább annak értékelését, hogy a nyilvánvalóan eltérő utakon keresztül egyik és másik szerző hogyan tudott látnoki tulajdonságokat találni a természetben, beépíteni az innovációt az alkotói folyamatokba – és az innovációba különösen a nyomdai folyamatokba. a képek rendkívül modern újrahasznosítása a megfelelő nyelvek megalkotásakor. Ezért több mint hasonlóságról kell beszélnünk az affinitásokról.
A világító Földközi-tenger és a skandináv ország homálya közötti távolságban, érzékenységük eltérésében – a vászonra és a körülötte lévő világban állandóan kivetülő Picasso és egy introspektív esszenciával rendelkező Munch -, ez a kiállítás rávilágít arra, hogy mindkettőt vonzotta a kifürkészhetetlen rejtély és az ábrázolás bonyolultsága, nem féltek átadni az ábrázolás képességét és megbecsülhetetlenségét. azt. Egyik-másik ecsetjében és évtizedek múlásával az emberi test már nem az, ami volt, és nem csak egy esztétikai forradalom miatt: töredezettsége, deformálódása és torzulása az egzisztenciális valóság kifejezésének vágyára reagál, amely a magány, vágy vagy veszteség sújtotta, gyakran kapaszkodó és mankó hiányában sohasem egyszerű.
Ha Munch intenzív palettához, élénk vonalakhoz és szimbolikához folyamodik, hogy kifejezze ezt a tehetetlenséget, amit nagyon jól ismert, Picasso útja már a nyílt szakadás útja lenne: megsokszorozta, mint ismeretes, nézőpontokat, lebontotta a formákat, és festményeit játszótérré vagy csatatérré változtatta, amelyben a valóság nem rögzült, hanem potenciálisan megváltozott. Mindenesetre mindkettő számára a harmónia már nem volt szükségszerű kiindulópont vagy törekvés: szöveteinek illeszkedniük kellett a konfliktusokhoz, belső és külső (egyéni és kollektív), vagy mindkettő összeolvadt.
Egy másik közös vonás kettejük között az volt, hogy nem stagnálnak: Munch plasztikus vizsgálatai állandóak voltak, és továbbra is figyelmes volt kortársai előrehaladására; Picasso soha nem hagyta abba az eljárások, formátumok és különösen perspektívák hozzáadását. Az ő esetében az újrafeltalálás inkább, mint a norvégoknál, nem cél, hanem módszer.
Csámcsogva rág. A művész és modellje1919–1921. Munchmuseet, Oslo © DeAgostini Picture Library/Scala, Firenze
Bár, mint mondtuk, személyesen nem estek egybe az életben, de tudjuk, hogy nyilvánvalóan tudtak egymásról. 1912-ben a kölni Sonderbund kiállítást szentelt az akkori korszak úttörő alakjainak: Munch kompozíciói közös falak voltak Paul Cézanne, Paul Gauguin, Vincent van Gogh és maga Picasso kompozícióival, akik akkoriban a korai darabok és első kubista munkái alapján képviselték magukat. A szerzője A sikoly meglátogatta azt a kiállítást, de Picasso nem, és a kurátor számára lehetséges, hogy a középpont nélküli művek felfedezése hatással volt, bár kétértelmű.
Ami a spanyolt illeti, tudjuk, hogy a 19. század utolsó éveiben hallott Munchról, valamint Ramon Casas, Santiago Rusiñol és Miguel Utrillo modernistákon keresztül, utóbbi tudósítója volt. Az élcsapat 1889 óta Párizsban. Valamivel később, már a francia fővárosban telepedett le, nagyon valószínű, hogy különböző alkalmakkor első kézből látta festményeit.
Edvard Munch. A beteg lány1896. © Thyssen-Bornemisza Collections
Picasso. A halott nő1903. Museu Picasso, Barcelona © Fényképezés: FotoGasull © Suceso Pablo Picasso, VEGAP, Madrid, 2026
Az utazás tematikusan olyan emberi kérdések köré tagolódik, amelyekkel senki sem riadt vissza, mint például a szerelem, a halál, a magány, a gyötrelem, a szex vagy a modern élet. A központ második emeletén kezdődik, ahol először találkozunk önarcképekkel, amelyeken Munch és Picasso sajátos művészi identitásuk felépítését vázolták fel. Ezt követően, részben saját életrajzaik alapján, a betegség és a családi veszteségek élet- és alkotópályájukra gyakorolt hatása kerül sorra; a kávézók, kabarék és bohém környezetek, amelyek éjszaka táplálták az ihletet; törékeny vagy végzetes nők, akik a rejtélyes nő ábrázolásának kihívására hivatkoznak; vagy szerelem, amely mind a vitalista szenvedélyhez, mind a fájdalomhoz és a halálhoz kapcsolódik.
Edvard Munch. Pubertás (a fiatal modell)1894. Staatliche Museen zu Berlin, Kupferstichkabinett, Berlin
Picasso. Akt keresztbe tett lábakkalPárizs 1905. Musée national Picasso-Paris. Dación Jacqueline Picasso, 1990. Letétben a Saint-Étienne Métropole Modern és Kortárs Művészeti Múzeumában. © Pablo Picasso Estate, VEGAP, Madrid, 2026
A földszinten pedig aktok várnak ránk, amelyekben Picasso és Munch a klasszikus kánonoktól eltávolodva egyértelműen átalakította az emberi test ábrázolását; és jelenetek a életöröm egy férfialakban, a természettel való közösségben szemléltetve, amit ketten a szabadság és a lét ünnepének emblémájaként értek.
Edvard Munch. két köszönet1927-1929. Munchmuseet, Oslo
Picasso. meztelenül ülve. Párizs, 1909-1910 tél. © Tate Images © Utódás Pablo Picasso, VEGAP, Madrid, 2026
„MUNCH-PICASSO”
PICASSO MÚZEUM MALAGA
Buenavista palota
C/ San Agustín, 8
Malaga
2026. október 30-tól 2027. február 28-ig
