A berlini argentin lakos, Tomás Saraceno építészeti és művészeti képzést szerzett Buenos Airesben, Frankfurtban és Velencében, és évtizedek óta kutatja a kortárs egyén és a környezet kapcsolatát, nem abból a meggyőződésből, hogy munkája segít megváltoztatni a világot, hanem abból a meggyőződésből, hogy az alkotás szövetségeket és interakciókat hozhat létre más tudományágakkal, amelyek hozzájárulnak a természet előmozdításához.
Két évtizede Frankfurtban alakította ki műtermét, majd 2012-ben Berlinbe költözött, ahol az egykori AGFA fotópapírgyár működött; ott adott formát néhány leghíresebb projektjének, mint pl Air-Port-City/Cloud Citya repülő metropoliszok utópiája, amely lakható sejtszerű platformokból áll, amelyek olyan szabadon vándorolnak és újrakombinálódnak, mint maguk a felhők. Részei a jövőbeli légi létezés lehetőségével foglalkozó elemzéseiknek, és létrehoztak egy nemzetközi közösséget, amelyben nagyon sokféle terület alkotói és szakemberei vannak, akik határoktól és fosszilis tüzelőanyagoktól mentes kontextusok megteremtésén dolgoznak; hívják Aerocénés segítségével Saraceno néhány éve sikerült elérnie az első és leghosszabb, kizárólag napenergiával hajtott, emberes repülés világrekordját.
Ezek a fejlemények nem függetlenek a szerző pókok iránti mély érdeklődésétől, ami arra késztette, hogy műhelyében egy egész osztályt hozzon létre ezen állatok kutatására, és pókhálókat használjon anyagaként darabjaihoz, elmélyülve a készítés folyamatában és terjeszkedésükben.
Tomás Saraceno. Ősi jövők. Haus der Kunst. Fotó: Agostino Osio
Haus der Kunst most a jövő év februárjáig látogatható „Ősök jövője” című tárlaton vezeti végig pályafutását, és a pókokkal és a légi élettel kapcsolatos hosszú távú kutatások boncolgatásán túl egy, a földművészet céljaihoz kötődő alkotást is beépít ebbe a központba: A vízi szentélyArgentína északnyugati részén található Salinas Grandes őslakos közösségeivel is közösen hajtották végre.
A müncheni múzeumnak otthont adó egész épületben átnyúló kiállítás levegővel meghajtott szobrokat, többfajú élőhelyet és olyan térbeli környezetet foglal magában, amelyek átalakítják a helyiségek élményét a közönség számára, és felkérik a jelenlegi energiaátmenetben részt vevő ökológiai és társadalmi erők újragondolására. A tagok által készített szobrok Aerocén Levegőt, napsugárzást és infravörös energiát használnak fel, hogy a Földön olyan új életformákat képzeljenek el, amelyek nem függnek a fosszilis tüzelőanyagoktól, miközben a munkálatok beépültek javaslatukba. Arachnophilia Különböző fajok anyagi, viselkedési és akusztikai rendszerét vizsgálják a pókok által szőtt szerkezetek hosszú távú kutatása alapján.
Nem ez az első olyan kiállítás a Haus der Kunstban, ahol nemcsak a padlón és a falon helyezkednek el az alkotások. 2023-ban és a „Nebel Leben” kiállításon Fujiko Nakaya ködködöt ereszkedett le a tetőről, és átszűrődött az ablakokon, így a külvilág behatolt az épületbe, és a központ belseje túlcsordult; Ebből az alkalomból a német pókok is kivették a részüket a kezdeményezés előkészítéséből. Ami gyakorlati csereként indult – ott élő pókok megtalálása a telepítéshez Ride a Wind és Rajzolj egy vonalat— szélesebb körű párbeszéd alakult ki az intézmény és a művész között a rezgésekről, az áteresztőképességről, valamint arról, hogy egy időszaki kiállítást inkább kapcsolatok hálózataként kell felfogni, nem pedig műalkotásokból és információkból összeálló múlandó építészetként.
Tomás Saraceno. Ősi jövők. Haus der Kunst. Fotó: Agostino Osio
Ez a múzeum már egy ideje fontolgatta, hogyan biztosítsa, hogy a látogatók is megismerjék a központot az idővel felhalmozódó és a látogatás befejezése után is aktív élményeken keresztül. Ha egy hagyományos művészeti gyűjtemény tárgyakat őriz, akkor most az volt a cél, hogy valami megfoghatatlanabbat hozzunk létre: élmények és emlékek gyűjteményét, amelyet a nézők magukban hordozhatnak emlékeikben kiállításokon, koncerteken, előadásokon, hangok, beszélgetések után, és újraaktiválhatják. Ebben az értelemben maga az emlékezet olyan médiummá válik, amely kölcsönhatásba lép egy archívumszerűen kibontakozó építészeti testtel, amely valójában egy kotta.
És kevés művészi gyakorlat mélyedt el az emlékezet, a tudás átadása és ezek összekapcsolódása közötti kapcsolatokban, mint Saracenoé, ezért az „Ancestral Futures” egy egyszerű előfeltevésből indul ki: minden összefügg. Az argentin a hálózatok (szó szerinti és átvitt), légköri rendszerek, aeroszolos struktúrák és kollektív szerveződési formák között navigált, hogy megértse, hogyan hoznak létre jelentést a kapcsolatok ezekből a kapcsolatokból; A kiállítás címe tehát azt sugallja, hogy a jövőket nem légből kapottak találják ki, hanem az öröklött tudásból, a meglévő kapcsolatokból és abból a képességünkből fakadnak, hogy képesek vagyunk megpillantani az együttélés sokszor észrevétlen formáit.
Akár pókokkal, tudósokkal, építészekkel, környezetvédelmi aktivistákkal vagy egyre inkább a bennszülött közösségekkel dolgozik, Saraceno mindig ugyanahhoz a kérdéshez tér vissza: mit lehet érzékelni, ha figyelmünket az egyes entitásokról az őket fenntartó kapcsolatokra irányítjuk? Munkáinak nagy része azt sugallja, hogy a legjelentősebb erők gyakran láthatatlanok maradnak, és ennek ez a kiállítás az egyik legtisztább kifejezése Algo-r(h)i(y)thms (2019), pontosan oda telepítették, ahol a Nakaya köd feloldotta az építészet és a táj közötti különbséget.
A bioakusztikával és az állatok viselkedésével foglalkozó kutatókkal folytatott hosszú távú eszmecserék során kifejlesztett installációt a pókfélék érzékszervi világa ihlette: a látogatók felfüggesztett kötelek hálózatán sétálnak végig, amelyek rezgési környezetként funkcionálnak, hangsúlyozva, hogyan vesznek részt a vibráción keresztül szervezett világban, nem pedig a látáson keresztül. A pókoknál a látás másodlagos szerepet tölt be: a hálójukon áthaladó rezgések révén észlelnek; Számukra ezek egy érzékszerv, a környezet oszcilláción keresztüli megismerésének módja. Ez a projekt ezt az állapotot a testi érzékelés egyedi formájába fordítja le, egy olyan világba invitálja a látogatókat, ahol az élmény a rezonancián és az átvitelen múlik, és egyben kulcsot ad a kiállítás értelmezéséhez is: minden műalkotás és minden tudásanyag a többivel való kapcsolata révén nyer értelmet. Ami különállónak tűnik, az egy egészbe ágyazva kiderül.
Az „Ancestral Futures” is egy másik kiállítási szintaxist próbál tesztelni: a műalkotásokat kizárólag a tudásnak szentelt termek tarkítják, így a tudományos kutatás, az őshonos ismeretek, a környezeti valóságok és a közösségi tanúságok ugyanolyan léptékű és jelentőségű terekben foglalnak helyet, mint maguk az alkotások. Ezek a termek nem kínálnak kontextuális információkat vagy kiegészítő oktatási anyagokat, hanem inkább értelmező enklávéként funkcionálnak, a galériák pedig kiterjesztett falszövegként működnek. Így az egyik szoba megvilágíthat egy korábbi helyiségben látott műalkotást, egy másik pedig megváltoztathatja a következő értelmét. A tudás beleszőtt a kiállítás szerkezetébe.
Ami pedig a Víz Sanctuarygyűléseken és kollektív döntéseken keresztül született meg, és jövője azoké lesz, akik együtt képzelték el. A kiállítás röviden megkérdőjelezi, hogy mit észlelhetünk, ha abbahagyjuk az elszigetelt tárgyak megfigyelését, és elkezdünk figyelni a köztük lévő, nem mindig nyilvánvaló, de soha hiányzó kapcsolatokra.
Tomás Saraceno. Ősi jövők. Haus der Kunst. Fotó: Agostino Osio
Tomás Saraceno. „Ősi jövők”
HAUS DER KUNST
Prinzregentenstraße 1
München
2026. július 17-től 2027. február 7-ig
