Míg a regisztrációs időszak nyitva marad – szeptember 24-ig – a hatodik kiadásra Egyszerűen fogalmazva. Napjaink andalúz művészeinevezzük így Andalúz Kortárs Művészeti Központnak. A CAAC szervezi az adott közösségben született vagy ott lakó alkotók művészeti projektjeinek terjesztését, kapcsolatba hozva őket kritikusokkal, kurátorokkal, galériatulajdonosokkal és intézményi képviselőkkel. Ugyanez a tér ad otthont jövő februárig az „Utolsó festménynek”. Ez a Curro González és Alberto Figueroa kurátora által készített kiállítás azzal a céllal jött létre, hogy a nagyközönség számára áttekintést nyújtson a régióban pályafutásukat jelenleg fejlesztő szerzők legújabb munkáiról.
A kurátorok nevük kiválasztásánál kifejtik, hogy nem a művészeti rendszerben kiválasztottak támogatottságához igazodó katalógus megfogalmazására törekedtek, és nem azokra szorítkoztak, akik többé-kevésbé szűk kánonok szerint gyakorolják a festői diszciplínát, mint a kiállítás címe is jelzi, hanem inkább arra, hogy számot adjon arról, milyen sokféle eszközből és perspektívából tágítja ezt a műfaji területet a mai fiatal alkotók hagyományaihoz. Az összeállításban ebben az értelemben az volt a cél, hogy rámutasson és kiemeljen egy-egy darab közötti kapcsolatokat, közös kontextus keretei közé védve azokat az egyéniségek felhígítása nélkül.
Az utolsó festmény. Andalúz Kortárs Művészeti Központ. CAAC, 2026
Az utolsó festmény. Andalúz Kortárs Művészeti Központ. CAAC, 2026
A hetvenes évek vége és a kilencvenes évek eleje között született festők, akik jelenleg a CAAC-on dolgoznak, változatos pályákat testesítenek meg, a festészet anyagiságának heterogén vizsgálatait, valamint a galériák és múzeumok kiállítási kínálatában ennek a sokféleségnek a helyét; Sokan közülük ismerősek lesznek azok számára, akik rendszeresen látogatják őket, és vannak, akik a következő, jövő héten megrendezésre kerülő Apertura Madrid Gallery Weekend kiállításon is szerepelnek: ilyenek: Irene Anguita, Andrés Aparicio, María Rosa Aránega, Fran Baena, Marta Beltrán, Fátima Calderón, Carlos Cañadas, Alejandro Alejandro Castupeaz, Pillá Domínguez, Abel García, Sofía González, Susana Ibáñez, Julia Llerena, Manuel M. Romero, Gloria Martín, Martínez Bellido, Elena Núñez, Bernar SF, Julia Santa Olalla, Raquel Serrano, Lucía Tello, Jorge Lucas Valverlés, Cachis Valverlés és Cachi.
De ez a javaslat nem csak a fiatalokból táplálkozik: sokkal veteránabb és aktívabb művészek alkotásait is szemléljük, akik González és Figueroa véleménye szerint nem értek el kellő elismerést, talán az adámizmusra való visszatérő tendencia miatt, és akiknek munkái körvonalazzák az említettek által bejárt utakat, nemzedékek közötti párbeszédeket; Ez José María Bermejo, Juan José Fuentes, Victoria Gil, Francisco Peinado és Juan Suárez esete. Útjaik sem teszik lehetővé, hogy egyedi áramlatokról beszéljünk: ha Peinado egy expresszionista narratív figurációhoz csatlakozott, Fuentes a szürrealista popot, Suárez pedig egy kifinomult absztrakciót művel, míg Gil és Bermejo az emlékezetből és az álmokból, valamint a változásokból és az ismétlésből dolgozik.
Mindkettő alkotásai tematikus és formai kulcsok alapján tucatnyi részre tagolódnak: utalnak a művész munkásságára az automaták idején, a környezet és a lázadó pozíciók iránti elkötelezettségre, a múlthoz – Hieronymus Bosch – és a veszett jelenhez – az Internethez – való viszonyra, a színek életerőt és örömöt közvetítő képességére, az illuzionizmusra és a világ megértésbeli szerepének színpadképére, a világ képzetének szerepére. A festészet jövőjének átalakulási folyamatairól, a kollektív történetek tanúságtételeként való felfogásának lehetőségéről, a felszín lehetséges szakadékairól, végül az ábrázolás és leírás határairól, a mázakról és a képek megváltoztatásáról.
Az utolsó festmény. Andalúz Kortárs Művészeti Központ. CAAC, 2026
Az utolsó festmény. Andalúz Kortárs Művészeti Központ. CAAC, 2026
A kiállítás célja nem a festészet érvényességének megvédése, annak megértése, hogy ez szükséges – továbbra is ez a leggyakrabban használt műfaj –, sem pedig a távolság megjelölése e technika és a szobor vagy installáció között, amikor a szokásosnál nagyobb az új művészek e nyelvek többségét úgy beépíteni, hogy összeolvasztják vagy sem, de hangsúlyozza, hogy az említett festészet elengedhetetlen része ennek a szigetcsoportnak az eljárásoknak és módszereknek; az alkotási módszerek e töredezett magmája, amelyben a múltbeli akadémiai megosztottság elvesztette értelmét.
A biztosok felhívják a figyelmet arra, hogy olyan munkákat akartak a CAAC-ba hozni, amelyek elkerülik a könnyű engedményeket és a kitaposott utakat, amelyek inkább a technológiai igények nélküli kihívásra születtek, és ezen a ponton egy Chantal Maillard idézetet támasztanak alá: A művész az, aki tudja, hogyan kell a határon játszani, azzal a kockázattal, hogy elveszíti önmagát, mert ez a játékszabály; Ő egy kötéltáncos, aki kötélen kel át a szakadékon, és tudja, hogy a háló, bármilyen háló, ha használja, csapda.
Az utolsó festmény. Andalúz Kortárs Művészeti Központ. CAAC, 2026
Az utolsó festmény. Andalúz Kortárs Művészeti Központ. CAAC, 2026
„Az utolsó festmény”
ANDALÚZ KORTÁRS MŰVÉSZETI KÖZPONT. CAAC
C/ Américo Vespucio, 2
Sevilla
2026. június 19-től 2027. február 28-ig
