A Kulturális Minisztérium ma délelőtt bejelentette, hogy Pilar Albarracín a 2026-os Országos Plasztikai Művészeti Díjjal kitüntetett művész. A díj 30 000 eurót ér.
Armengol Jiménez, a Centre d'Art La Capella igazgatója a zsűri, amelynek elnöke Ángeles Albert, a Kulturális Örökség és Képzőművészet főigazgatója, valamint Jesús Carrillo, a vizuális művészetek és a kortárs alkotás vezérigazgató-helyettese; Semíramis González, a LABoral igazgatója. Művészeti és Ipari Alkotó Központ; Gilberto González, a sevillai CAAC és a córdobai C3A művészeti igazgatóhelyettese; Teresa Grandas, a barcelonai MACBA kiállítási kurátora; María López-Fanjul, az Asztúriai Szépművészeti Múzeum ügyvezető igazgatója; Pedro de Llano Neira, a Santiago de Compostelai Egyetem művészettörténet professzora; Elena Jiménez Moreno művész pedig „a kortárs spanyol művészet egyik legegyedibb és legfelismerhetőbb pályájának felépítéséért” emelte ki a művészt, valamint azért, mert „performanszokon, fotókon, videón és installáción keresztül kritikusan áttekintette a spanyol kulturális képzeleteket, foglalkozva a nemekkel, hagyományokkal, folklórral, kollektív identitással és hatalmi struktúrákkal kapcsolatos kérdésekkel”.
Albarracín, aki átveszi ezt a díjat Fina Miralles-tól, Teresa Lancetától, Rogelio López Cuencától, Dora Garcíától, José María Yturraldétől, Àngels Ribé-től, Ángel Badostól, Ángela de la Cruztól és Juan Hidalgotól, a sztereotipikus cselekvések és az installáció eszméinek disszidálása, alapvetően disszidálása érdekében folyamodott. – Spanyolság. Alkotásait feminista és nyitott megközelítést követve iróniával, teátrálisan és általában éles társadalomkritikával kezeli.
Általában ő maga válik számos akciójának főszereplőjévé, első személyben mutatja be alkotásait, mind képből, mind tapasztalatból, és mélyebbre, hétköznapi vagy játékos szemszögből, sohasem hivalkodóan mélyedt el olyan témákban, amelyek a vulgáris megfontolásokon túl nem mindig alkalmasak humorra: a nemi erőszak, az élet keménysége bizonyos vidéki területeken, a felsőbbrendűség a vidéki világ felé, a városiasság, a flancos vagy a városi víziók felé. bizonyos szempontból még mindig él. külföldről hazánkba. Hisz a deszakralizált művészetben, a felszabadult vallási és népszokásokban, valamint a női társadalmi fejlődés iránti egyéni és kollektív elköteleződés szükségességében (1997-ből ott vannak a síráshoz való zsebkendői: mert fájdalmat érzel a szabadság elvesztése miatt, sírni a magányban, mert nem találsz szavakat, sírni az unalomtól vagy sírni lilát).
Pilar Albarracín. Torreádor2009
Legünnepeltebb javaslatai között említhetjük Éljen Spanyolországegy előadás, amelyben maga Albarracín kelt át Madrid utcáin, miközben zaklatott egy zenekar, amely azt a dalt adta elő; Táncolok a sírodonkoreográfia a nemek harca körül, négykézláb; és ami az egyik legemblematikusabb munkája: Pöttyösamelyben a művész fehér Sevillanas ruhában jelenik meg, amely a gombostűkkel megszúrva pirosra válik.
Bizonyítékok arra, hogy az archetípusból való munka hogyan segít belülről és iróniával szembenézni a klisékkel, és egyben lehatárolni a határait a régi hagyományokkal és az egészséges folklórral. Saját teste mindeddig a leggyakoribb eszköze, amikor rituálékra és transzra hivatkozik, a megszokott narratívákat eljátssza.
Pilar Albarracín, Országos Plasztikai Művészeti Díj 2026
