Hétköznapi anyagok, talált fényképek és szövegek adják Thomas Hirschhorn svájci művész kiindulópontját az általában tarka installációk artikulálásához, amelyekben a kortárs társadalom különböző aspektusairól kínál kritikai olvasmányokat és igyekszik bátorítani.
Akár nyilvános terekben, akár a közelben tartózkodók számára készült anyagokon keresztül, minden típusú közönséget megszólít; Így folytatja új kiállításán a Helga de Alvear Múzeumban. A központ igazgatójának, Sandra Guimarãesnek a gondozásában ez a tér ad otthont a szerző húsz év óta első retrospektívjének, amely áttekinti pályafutását a nyolcvanas évekig visszanyúló, olykor kiadatlan munkáitól a legutóbbi alkotásokig, ugyanebből a 2025-ből.
Egyikük, Az Atlaszomadja a kiállítás címét, és Hirschhorn értelmezését képviseli az atlasz fogalmáról a híres Atlas Mnemosyne Aby Warburgról, akinek élete utolsó éveit szentelte. Ez annak ellenére, hogy befejezetlen maradt, nagyon releváns projekt a művészettörténetírásban: hatvan táblázatba összeállított kétezer képből áll, amelyek a tárgy és a szétszórt határok nyitott térképét eredményezik; Közöttük a vizualitáson alapuló kapcsolati háló jön létre: inkább linkjavaslatok, hiszen semminek sem volt meghatározó jellege.
A Hirschhorn atlaszát alkotó panelek néhány, negyvenöt darabból állnak, és vízszintes állításként kartonon és fekete műanyagon mutatják meg a művész tekintetének és produkciójának koherenciáját, valamint az egyes kérdések összefonódását (az én) és kollektív (atlasz); Vannak köztük számozott képek a munkáiról, eredeti darabok és néhány a földön elrendezve, jelzés, dátum vagy képaláírás nélkül.
Warburghoz hasonlóan ez is a szerző eszközeként született, hogy kifejezze azt, amit küldetésének tekint a világ előtt (a problémákra rámutatva egyértelmű következtetések levonása nélkül), és nem zárt mű; szavai szerint, nem kronologikus marad, végtelen, folyamatosan fejlődik, fejlődik és nyitott a befejezésre általam és, remélem, azok számára, akik megtekintik. Az Atlaszom célja, hogy megerősítse azt, ami látható, és amit látni kínálnak.
Erre a kiállításra is készült, kifejezetten a múzeumi átriumra gondolva, Gravitáció, tömeg és demokrácia (2025), aki a demokratikus rendszert a tömeg és a gravitáció filozófiai és tudományos fogalmaihoz társítja. A földszint és az emelet között vízszintesen meghosszabbított hálózatból áll, amely különböző formátumú kartontárgyakat tartalmaz, százalékos számozással és ragasztószalaggal, amelyek egy része a földre esik. A látogatók a háló alatt végigsétálhatnak az alkotáson, és az első emeletről szemlélhetik azt.
A főbejáratnál, és először Európában, látni fogjuk Hamisítsd meg, hamisítsd meg – amíg nem hamisítod (2024) egy monumentális alkotás, amely megkérdőjelezi a művészet anyagi és virtuális vonatkozásait a miénkhez hasonló háborús időkben, szembesítve az analóg és a digitális szférát. Egy törékeny kartonszoborról beszélünk, amelybe hamis számítógépeket, hitelkártyákat és egyéb elemeket építettek be, formailag hangsúlyozva az anyagválasztás plasztikus következményeit, tematikusan pedig a közösségi hálózatok, a metaverzum, a mesterséges intelligencia és az ideológiája erőteljes hatását. Hamisítsd meg, amíg el nem készíted.
Az antológia alkalmából pedig Hirschhorn egyik javaslata, amelyre Helga de Alvear a legjobban vágyott, végre új lendületet kapott: Elektromos szerszámok (2007). Újraaktiválták és új helyre bővítették; Emellett a múzeum műhelyt is programozott köré, amely arra hívja fel a közönséget, hogy kreatív eszközökkel ismerje fel hatalmát.
