Nyolc éve, hogy a María Jesús González és Patricia Gómez alkotta valenciai művészpár részt vett a kezdeményezés egyik kollektív kiállításán. biztos akarta a madridi közösség: aztán bemutatták Ena Házegy installáció, amely a pusztító régészeti gyakorlatukat példázza. Tapétázták Ramón Acín valenciai házát, amely az értelmiségiek találkozóhelye volt, majd később letépték a papírt a falakról, és magukkal vitték az alatta lévő fal rétegének egy részét.
Ennek a projektnek félezer nyomtatott táblája volt, nyilvánvalóan tele van történelemmel és történetekkel, amelyeken a múlt kanonikus rekonstrukciójának gondolata könnyen megváltozott: egyszerűen csak akkor, ha a néző úgy döntött, nem követi elmélkedésében az egyes papírtöredékek sorrendjét és konkrét számozását az eredeti elrendezéshez képest. Ezen túlmenően ezeknek a paneleknek a véletlenszerű elhelyezése vagy későbbi módosítása új történeteket generálhat, és spekulációkat hozhat létre a romterületen.
Ugyanebben az évben 2018-ban González és Gómez a verseny győztesei között volt Kiadatlan a La Casa Encendidától; Itt egy olyan ikonográfiából készült faliszőnyeget tettek ki, amelyet a városukban a Modelo börtönben áthaladó foglyok celláikba helyeztek, számolva a szabadságukig hátralévő napokat, vagy megörökítve a külső élet iránti nosztalgiájukat.
Mindkét szerző több mint tizenöt éve foglalkozik az elhagyatott terek megmentésével és emlékének megörökítésével, amely hosszú távú alkotás a már használaton kívüli külföldiek fogva tartási központjaiba vagy vidéki területeken üresen álló házakba is eljuttatta őket, és amelyet 2024-ben a Gallery 1 Mira Madridban mutattak be „A világ tükre” címmel. Ez a legutóbbi, és az első intézményi kiállítás kísérője is a cáceresi Helga de Alvear Múzeumban; María Jesús Ávila a kurátora, és 2027-ben a TEA-ba utazik. Tenerife Művészetek Térje.
Patricia Gómez és María Jesús González. A világ tükre. Helga de Alvear Múzeum
Ez a javaslat 2017-ben kezdődött, és a fogvatartottak mindennapi életére összpontosít Valencia utolsó pszichiátriai kórházában, a jelenlegi Bétera Mentálhigiénés Kórházban. Első jelentésében pszichiátriai kórházként 1973-tól a nyolcvanas évek közepéig működött, amikor a pszichiátriai reform által kihirdetett betegek dehospitalizálása következtében pavilonjai fokozatosan kiürülni kezdtek a mentálhigiénés osztályok létrehozása érdekében.
A művészek ismét az elmegyógyintézet falai közül kiindulva egy újabb életnyomok felkutatásának és gyűjtésének folyamatába léptek, amely egyaránt vonatkozott a hely történetére (és hazánkban a pszichiátriai ellátásra, magának a szociális rendszer virágzásának és kudarcainak tükre, valamint társadalomként e probléma iránti tekintetünkre), valamint a mindennapi élet és a helyiségek fontosságára is vonatkozott. a nagyok, amikor a múlt krónikájáról van szó, ha feltételezzük, hogy semmi, ami történt, elveszettnek tekinthető a történelem számára.
Az alispáni történetek, a néven keresztelt intrahistoryGómez és González produkciójának tengelyét képezik, amelyek politikai, társadalmi, gazdasági vagy vallási vonatkozású, de általában kisebb-nagyobb elhagyatottságban nagyon különböző helyszíneken, nyilvánosan és magánéletben megálltak, nem a hivatalos történelem tükrében akarnak találni bennük, hanem a névtelen emberekét, akiket nem egyéni gyűjteményükként, hanem tömegként, ellenkezőleg, homogénként, homogénként tanulmányoznak: tanúvallomások. Megértik, hogy minden hang független, egy adott poggyászból származik, és néha vágyként, siránkozásként vagy felfedett titokként felbukkan egy felirat vagy műanyag nyom formájában a falakon.
Patricia Gómez és María Jesús González. Régi cáceresi börtön1936-2026
A béterai, Campo de Turia-i kórházat a hetvenes években Európa egyik legnagyobb pszichiátriai kórházának vetítették (avatásakor 1200 ágy volt), és öt évbe telt a falainak vizsgálata, amelyeket eleinte szó szerint kivontak a szanatóriumból, hogy később elemezzék lehetséges tartalmát. Amit találtak, új utakra késztette őket, ami a kiállítás címéhez is kapcsolódik: rájöttek, hogy a Kórház pavilonjaiban sok tükör van elhelyezve, több közös használatra (a fürdőszobákban), mások pedig egyéni használatra. Elhatározták, hogy minden helyiséget lefényképeznek a tükrökben való ábrázolásukból, majd sajátjukká teszik, hogy létrehozzák azt a montázst, amelyet most látunk, a tükrök és a belső terek sok éven át vetített képei és az ottani önmagukat szemlélődő emberek kapcsolata alapján, akik a körülöttük lévő hely egyre romlott állapotát szemlélték.
A kiállítás címe is utal Maria Clementina Pereira Cunha esszéjére A világ szellemeamely a hospice-ben lévőkre utal, mint a tükör túloldalára ítélve; és Michel Foucault elemzéséhez Az őrület dicsérete Erasmustól (Az őrület szimbóluma ezentúl az a tükör lesz, amely anélkül, hogy bármi valóságosat tükrözne, titokban visszatükrözi annak, aki belenéz, elbizakodottságuk álmát. Az őrületnek nem annyira az igazsághoz és a világhoz van köze, mint inkább az emberhez és önmaga igazságához, amit tud, hogyan kell felfogni.).
Béterában azt a világ tükrevagy korrodált válaszfalak, szennyeződésrétegű vásznak és faltöredékek, amelyek olykor ablakra emlékeztetnek, de záródásra (ütődések, karcolások) utalnak, és az idő fogalma egészen más, mint amilyen lehetett azoknak, akik a falakon kívül áramlottak vele. Megidézik, bármennyire is távolabb tőlük, az informalista kompozíciók vagy a szintén utcafalakra épülő Dubuffet vagy Brassaï képek jeleit, hangjait: talán létezik a gipszben valamiféle univerzális nyelv, még a dialektusaival együtt is.
Ezeknek a daraboknak a cáceresi bemutatását a város régi börtönében végrehajtott falfestmény-eltávolítások is kiegészítik, amelyek a részben megmenthető múlt régészeti és költői feljegyzéseivé váltak.
Patricia Gómez és María Jesús González. Az aljasról2022-2024
Patricia González és María Jesús Gómez. a világ tükre2020-2022
Patricia Gómez és María Jesús González. Stultifera navis. A roncs maradványai2021-2022
Patricia Gómez és María Jesús González. „A világ tükre”
HELGA DE ALVEAR MÚZEUM
C/ Pizarro, 10
Caceres
2026. június 12-től október 11-ig
