Jövőre lesz tíz éve, hogy Rómában meghalt a görög Jannis Kounellis, aki festőként az első alkotói lépéseit pontosan az olasz fővárosban tette meg. Eleinte betűket és grafikákat ábrázolt szokatlan anyagokon, később pedig a festményen túlmenően, mint támasztékon szeretett volna talált elemeket, köztük élőlényeket vagy szerves anyagokat beépíteni, miközben a szövetet fémlemezekkel helyettesítette, amelyek kompozícióinak fő felületévé válnak. Ez a pireuszi szerző korai szakaszától, a 20. század közepétől az egymással ellentétes anyagok és textúrák feszültségbe hozására törekedett, és ugyanez az út vezette őt a hatvanas évektől kezdve olyan színházi visszhangot keltő szobrok, installációk és performanszok létrehozásához, amelyekben helyet kaphat a töredékesség és a mulandóság; Ekkor lett a povera áramlat egyik lényeges neve. Ehhez a kivetítéshez hozzájárult a Harald Szeemann által a berni Kunsthalle 1969-es kurátora által rendezett „When Attitudes Become Form” című kiállításon, valamint a Documenta és a Velencei Biennálé több kiadásában való részvétele.
David Barro kurátora alatt és az Es Baluard Museu-n való áthaladás után a Santiago de Compostelai CGAC a „Labirintus falak nélkül” című kiállítást kínálja, amely arra hív minket, hogy produkcióját egy bonyolult időutazásként értelmezzük, amelyet egy olyan ember képzelt el, aki egyszerre volt ókori ember és modern festő; régészeti látásmódú művész, aki meglehetősen hétköznapi fonással kínálta a múlt személyes és radikálisan kortárs nyelvezetével közvetített kritikai újraolvasását.
Jannis Kounellis. Labirintus falak nélkül. CGAC, 2026
A kiállítást olyan tárgyak népesítik be, amelyek az utazásra, a migrációra és a tengeri közlekedésre utaló, a globalizáció fejlődése szempontjából alapvető fontosságú, de gyakorlatilag használaton kívüli tárgyakat tartalmaztak: Kounellisben olvashatjuk azt a melankóliát, hogy az ipari korszakban elvesztették e mozgalmak költőiségét, a fizikain túli érzelmi átmenetet.
A projekt fő installációja kilenc velencei vitorlából áll majd, amelyek egyfajta legyezőt alkotnak majd, és utalnak a múltbeli hajózások emlékére: keltezésüknek köszönhetően – a 17. századtól az újabb időkig – Velence kulturális örökségének és a Földközi-tenger körüli Serenissima ősi erejének szimbólumai, de nem rejtik magukban a tengerészetből a revíziós átalakulás fokozatos átalakulását sem. az egyén kisebb lábnyoma ebben a tevékenységben. Ezek a vitorlák, amelyeket 1993-ban mutattak be először a Velencei Biennálén, olyan festmények, amelyek arra emlékeztetnek, hogy az ókorban a vitorlás hajókat olyan jelekkel díszítették, amelyek azonosították őket és a legénységet, gyakran olyan formákkal, amelyeknek szellemi védelmet tulajdonítottak; a kiállításon ezért egy sirató és egy tisztelgést javasolnak, emlékeztetve arra, hogy minden történet fontos.
A CGAC egy másik gyertyás alkotássorozatot is kap, amelyeket Kounellis készített később, jócskán a 21. században, régi fehér mallorcai pamutmintákat és más olaszokat, élénk tónusokkal, amelyeket barokk illatokkal csavart. Ezek a megfeszített és acélvázra hajtogatott vitorlák, amelyeket összehajtva és használatuk bizonyítékaival láthatunk, megőrzik korábbi tengeri életük emlékét: így a pireuszi már nyomozásunk során jelentéssel megtöltött anyagokkal kívánta hangsúlyozni az emberi lenyomat fontosságát a tárgyakon, de egyben a képi allegorikus és intim közeg lehetőségeire is reflektálni.
Jannis Kounellis. Labirintus falak nélkül. Es Baluard Museu, 2026. Fotó: David Bonet
Jannis Kounellis. Labirintus falak nélkül. Es Baluard Museu, 2026. Fotó: David Bonet
Ez volt a szándéka is a sorozatban. Albatrosz (2001) egy fahajó törött metszeteiből összeállított alkotás, amelyet ferde acéllemezek elé függesztve láthatunk majd, amelyek a haditengerészeti műszerek kopását és emlékét mutatják be. Ugyanannak a csónaknak egy hatalmas oldaltöredéke mellett vannak kiállítva, amelyre a múlt súlyára utaló vertikális erő és egy megfejtendő dráma irányítja a tekintetet: Kounellis támaszai mindig üzenetet adnak, a történelem sűrűségét azzal kapcsolatban, hogy mit jelent embernek lenni. Valójában egy itt elsüllyedő maradvány inkább emlékmű, mint tragédia.
A mítoszokhoz és a klasszikus örökséghez oly szorosan kötődő pireuszi gyermekkorára emlékezve a művész kifejtette, hogy nincs semleges hagyomány, és minden utazás az élmény labirintusát hirdeti. Az évszázadok új utánzata. A biztos kijelenti, hogy hagyatékában mindig ott van az igény, hogy valami hajótörés előtt álljon: A kiállítás látogatásakor nem nehéz elgondolkodni a tengeri közlekedés eposzáról, a kikötők társadalmi problémáiról, fájdalmáról vagy kalandterhéről, olyan témákról, amelyek Kounellist is foglalkoztatták írásaiban. Kevés elemből készült alkotások, mindig a világból származó anyagokkal, amelyek ablakként vagy ajtóként funkcionálnak, és lehetővé teszik olyan tájképek megérzését és keretezését, amelyeket csak a látnokok fedezhetnek fel. Minden anyag egy ötlet, a labirintus tehát egy időkapszula, a művész kettős elkötelezettsége az anyag legföldalattibb világának újraúsztatására.
Jannis Kounellis. Labirintus falak nélkül. Es Baluard Museu, 2026. Fotó: David Bonet
Jannis Kounellis. Labirintus falak nélkül. Es Baluard Museu, 2026. Fotó: David Bonet
„Jannis Kounellis. „Labirint falak nélkül”
GALLEGO KORTÁRS MŰVÉSZETI KÖZPONT. CGAC
Rúa Valle Inclán, 2
Santiago de Compostela
2026. szeptember 25-től 2027. január 24-ig
